Dr. Junitszkij, Önt valamilyen hőssé akarják avatni? :)
Mi, a kisbefektetői programban részt vevő SkyWay társtulajdonosok
meghívást kaptunk a Marina gorkai tesztparkba
az idén június elején megrendezendő EcoFest-re..
Hogy mi készül ott? . .
.. „Magyar szemmel nézve” elképesztő tempóban és pontossággal?
Erről szól a feltaláló-főkonstruktőrrel készült jó hangulatú riport.
Csak néhány rövid gondolatot ragadtam ki, hiszen magyar felirattal
élvezhető, (a „szépségesen kemény” orosz téllel a háttérben.)
Az időpont január 11.-e, 12 óra 15 perc.
Itt vagyunk önökkel a SkyWay EkoTechnoParkban, ahol a munkák
az ünnepek és az erős fagyok ellenére sem szünetelnek.
A riporter egyik első kérdése az volt:
„Nem fél ilyen technikai részleteket is közzétenni?
Junitszkij úr mosolyogva válaszol..
„Én ezekről már a 30 évvel ezelőtti monográfiámban is írtam.
A folyamatos fejlesztések után most a hatékonyabb és gazdaságosabb
változatot valósítjuk meg.”
Melyik ország lesz az első, ahol a beruházások elkezdődnek?
„A munka párhuzamosan zajlik a különböző országokban és mindenhol
más a célprojekt készültségi szintje,
de a legvalószínűbb hogy az első ország India lesz.
A projekteket finanszírozó indiai üzletemberek csoportjaival néhány
vegyesvállalat megalapítására van már megállapodásunk.
Tucatnyi munkaterv van előzetes vizsgálat alatt.
Elég komoly stádiumban.
Néhány ütemterv India közlekedési miniszterével,
és különböző állami indiai kormányzatokkal van már leegyeztetve.
Vannak projektek, amelyek megtérülési ideje 1,5 év. ( !! )
Pl. két városukban 750 ezer személygépkocsi a napi forgalom.
El tudják ezt képzelni?
Ha a statisztikai átlagot vesszük és minden kocsiban 1,5 ember ül,
akkor ez 1 millió ember 24 óra alatt.
Ezért ott igen nagy az igény.
Ha megépítjük a húrközlekedési pályát, akkor abba átülhet
minimum 500 ezer ember.
Mindenki vegyen csak egy jegyet naponta.
Számolják ki mekkora nyereséget termel majd.”
Folytatódik a munka az Arab Emirátusokkal.
A múlt év novemberi Unibike demonstráció után az érdeklődés fokozódott.
A sejkek azt mondják, hogy ők is akarnak egy húrtechnológiai központot
és készek azt finanszírozni.
Többek között két indiai partnercsoporttal is megegyeztünk, hogy
a rendszerünk azon klimatikus viszonyok közötti előnyei bemutatására,
tesztszakaszokat fogunk Indiában is építeni.
Ott mások a hőmérsékleti viszonyok, a páratartalom, mások az
ergonómiai követelmények, más a kultúra és végeredményben
olyanra kell megépíteni, amilyen a megrendelő igénye.
Ugyanezt meg fogjuk csinálni az Emirátusokban is, ahol
sajátos elvárások vannak,
ahol például tilos egy vagonban utazniuk a nőknek és a férfiaknak.”
Riporter:
„Anatolij Eduardovics, sokan érdeklődnek, mert az egyik periszkóp riportban
arról hallottak, hogy önt valamilyen hőssé akarják avatni Indiában. 🙂
Oszlassunk el minden kétséget és spekulációt ebben a témában.”
Junitszkij:
„Őszintén szólva nekem ezt furcsa volt hallanom, de ennek ellenére elhangzott.
Egy családi vállalat vezetője, – a cégük tőkeereje kb. 5 milliárd dollár –
..nos, ez az üzletember beszélt India irányító pártjának vezetőjével arról,
hogy vegyék be a SkyWay projektet, – mint politikai programot – a „fegyverzetbe”.
Amely képes India gazdaságát megváltoztatni és felemelni.
Ez segít India demográfiai problémáit megoldani, mert nekik
több 100 ezer km húrvasútra van szükségük és a megteremtőjét
pedig nemzeti hőssé kell nyilvánítani.” 🙂
Mindenhol olyan politikát követünk, hogy a kontrollt biztosító többség nálunk legyen.
Az arabokkal nehezebb lesz, mert ők azt szeretnék, hogy az 51% náluk legyen,
de ez számunkra nem egészen elfogadható.
Bonyolult megbeszélések lesznek, de meg fogunk egyezni.
Megbeszélések már most országok tucatjaival zajlanak.”
Riporter:
Megérkeztünk a teherszakaszhoz, elmondaná nekünk, hogy mi az a fémszörny?
A csillagok háborújából a harci elefántra emlékeztet.
Junitszkij:
„Ezt a szörnyet úgy hívják, hogy horgonyponti alátámasztó feszítőállomás.
Valójában egy könnyű és nagyon elegáns konstrukció.
Tényleg valami földönkívüli dologra hasonlít. 🙂
500 tonnás függőleges terhelésre van tervezve.”
Még szeptemberben, az Innotrans világkiállításon a feltaláló-főkonstruktőr
Dr. Anatolij Junitszkij megígérte a SkyWay standjára ellátogató Siemens alelnökének,
hogy 2 hónap múlva, vagyis november végén jöhet megnézni
az első részleges műszaki eredményeket az EcoTechnoParkban.
„A Siemens alelnöke ámul azon, hogy ez nem makett, hanem ipari mintapéldány
és, hogy ilyen határidők alatt készült el.
Nehezen hiszi el, persze, mert a Siemensnél 300 ezer ember dolgozik.
Képzeljék el milyen az ő költségvetésük, .. és milyen a miénk.”
A crowdinvesting, a kisbefektetői program épp arról szól,
hogy itt és most a bizalmunkkal, a részjegyre költött pénzünkkel
finanszírozzuk a munkálatokat.
Ezzel, gyakorlatilag bevásároljuk magunkat a SkyWay – már most
400 milliárd $ értékű – vállalkozásába.
Támogasd a SkyWay-t, és mentsd meg a bolygót!
Résztulajdonosként minden képzeletedet felülmúló nyereségre számíthatsz,
akár értékesíteni fogod a cégrészvényeidet a tőzsdére lépés után,
akár a folyamatos osztalékra tartasz igényt a vállalkozás(od) profitjából.
Örömmel és szívesen adunk tájékoztatást.
tothvivi68@gmail.com
tel. 36 30 23 45 975
skype: tothvivi68
vagy
Skype: jototh47
Tel: 0630 981 7388
Hozzászólások
Dr. Junitszkij, Önt valamilyen hőssé akarják avatni? :) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>