Így indult a SkyWay története.. alig 4 évvel ezelőtt,
ma pedig ismer és elismer bennünket mindenki – aki számít..

A jövő szállítása – ami már a ma realitása..
Mindez testközelből, kézzelfoghatóan, bárki számára elérhetően.

( A videó FULL HD -ben mutatja, ami már a SkyWay társtulajdonosok birtokában van,
hasznos adatokkal, paraméterekkel, technikai információkkal.. )

Átadásra került a legújabb gyártócsarnokunk..

A társaság folyamatosan és nagyon gyorsan fejlődik,
és a pillanatnyilag meglévő gyártóhelyiségeink nem képesek lefedni
azon feladatok teljes skáláját, amelyet cégünk maga elé kitűz.

Ennek megfelelően ez az új épület, projektünk teljes gyártási sorának
megszervezésében csak az első lépést jelenti..

Ez a gyártóterület lehetővé teszi a SkyWay mérnöki fejlesztő vállalat
jelenlegi igényeihez illeszkedő gyártó folyamatok gyors adaptálhatóságát.

Ezen új üzem a Közel-Keleti régióban, elsősorban az Egyesült Arab Emirátusokban
épülő infrastrukturális projektjeink számára szolgál majd – a SkyWay
kis-szériás fémkonstrukcióinak és gördülőállományainak, valamint azok
alkatrészei kis-szériás gyártásának megszervezéséhez – megfelelő háttérbázisul. .


(magyar felirat a cc-re kattintva)

 

“Nyitott mikrofon”

A tudós-mérnők válaszol a társtulajdonosok kérdéseire..
élőben – a SkyWay központjában..

Csak két rövid részletet ragadok ki a videóból:

“Egy hónapja hallottam először ennek a projektnek a létezéséről
és arról, hogy Önök egyáltalán léteznek.
Meg voltam lepődve.
A kapitalizmus világában minden a pénzről szól, itt meg az emberekről.
Hatékonyság, ergonómia, olcsóság, gyorsaság.
Ez egy unikum a számomra.

Ez mindazok hatalmas győzelme is, akik segítettek ez idő alatt Önnek.

Kész vagyok akár most, bármely pillanatban, percben
a csapatának tagjává válva végrehajtani minden utasítását.
Átadhatom-e személyesen Önnek az önéletrajzomat?”

“Én a SkyWay nigériai és más afrikai országbeli képviselője vagyok.
A következő a kérdésem Önhöz:
Ismerek embereket, akik készek hatalmas összegeket befektetni a projektjébe.

Milliárd dollárokról van szó.
Az a szándékom, hogy hamarosan idehozom őket egy találkozóra Önnel..

Van-e készség projekteket megvalósítani afrikai országokban, a következő 2-3 évben?”

 

“A világ útjain évente másfél millió ember leli halálát
és több mint 10 millióan mozgássérültekké válnak.

Az utak a szárazföldek felszínének 20% -át foglalják el,
amit elvettünk a természettől és kizártunk a mezőgazdasági felhasználásból is.

A jelenlegi szállítás és közlekedés környezetvédelmi kárai
évente 2500 milliárd euróra rúgnak.

Ha nem keresünk új megoldásokat akkor a világban a helyzet
drasztikusan tovább fog romlani.

A szállításnak és a közlekedésnek változnia kell!
Hatékonyabbá, biztonságosabbá és környezetkímélőbbé kell válnia.. ”

A videó minden mondata-gondolata kíméletlenül igaz .. de megoldást is mutat.

 

A SkyWay fejlődésének elmúlt évei..
Az első fejlesztési fázistól – napjainkig.

Így – folyamatában bemutatva – látszik igazán a megfeszített munkatempó,
és a maximális pontossággal elvégzett rengeteg feladat..

(magyar felirattal, ha a cc-re kattintva nyelvet választasz)

 

Steven Seagal a SkyWay bemutató és tesztparkjában..

Michael Kirichenko ( a SkyWay sajtófőnöke ) interjút készített
az EcoTechnoParkban – Steven Seagallal..
Akiről köztudott, hogy elkötelezett környezetvédő
és évek óta kiáll az elavult, a káros közlekedés-szállítás leváltása mellett.

A riport magyar nyelven is megtekinthető, a cc-re kattintva:

 

Technoszféra vagy bioszféra?
A jelenünk és a közeljövőnk..

Avagy:  Ma még nevetnek a gyerekeink

 

A SkyWay gördülőállomány modelljei..

 

Osztalék..

“Tudjuk, hogy az osztalék – a társaság nyereségének egy része, amely a részvényesei által birtokolt részvények számának arányában, a részvényesek között oszlik meg.”

“A SkyWay holding, – tehát a technológia társtulajdonosa, – vajon milyen mértékű
nyereséghez jut majd?

Mekkora összeg kumulálódik majd az osztalékkifizetésekre
és vajon mekkora osztalékra lehet majd számítani?..”

A videó feliratozása tökéletesen érthetően fogalmaz,
és minden kérdésre választ ad!


(magyar felirattal, ha a cc-re kattintva nyelvet választasz)

 

A KA 26-os helikopterből kialakított 1,5 tonna teherbírású SkyWay drón, amit a nehéz terepen történő építkezéseken lehet hatékonyan használni.

Működés közben

A drónt a 2018-as EcoFesten már mi is megtekinthettük.

Egy nap a SkyWay főkonstruktőrének életéből.. 
( régebbi riport Junitszkij mérnökkel,
ami betekintést ad a mindennapjaiba, a munkájába,
a gondolkodásába )

” – Mérnök úr, mint az ismert, a SkyWay vállalata a sorait
a legmagasabb nemzetközi szintű szakemberekkel tölti fel..

Én, mint a SkyWay cégcsoport információs szolgálatának vezetője úgy vélem,
hogy ezek közül az emberek közül sokan megérdemlik azt, hogy leírjuk az életútjukat,
és elmondjuk azt, hogyan is kerültek a cégébe és mit értek el életükben..

Mindezt azért tesszük, hogy mi magunk is megismerjük a saját hőseinket és,
hogy befektetőink is jobban megértsék, hogy befektetéseik megbízható kezekben vannak.. ”

. . ” – És azt is meg kell gondolni, hogy mennyibe fog kerülni, mert minden pénzbe kerül.
És ez a befektetők pénze.
A pénzeknek hatékonyan kell működniük..

..Ezt elmagyaráztam, és tegnap 7 perc alatt 300 ezer dollárt takarítottam meg.
És az idő alatt, amennyivel a munkát felgyorsítottuk körülbelül még további ugyanekkora összeg is megtakaríthatóvá vált. Félmillió egészen biztosan… ”

  Több, mint 3 éve követve vállalkozásunk fejleményeit ..
visszanézve ezt a riportot,
igen jó érzés kijelenteni: MEGCSINÁLTUK! 

(a videó magyar felirattal is olvasható, ha a cc-re kattintva nyelvet választasz)

 

SkyWay – Az első ezer utas:

Köztük voltunk 2018 augusztusában ..

Nyilvános már az idei EkoFest (SkyWay – nyílt nap) időpontja is:

2019. augusztus 17. -én szeretettel várnak minden kedves társtulajdonost,
és leendő társtulajdonost MarinaGorkába, cégünk bemutató és tesztparkjába.

 

Sardzsában, ahol az Amerikai Egyetem innovációs technoparkja épül..

Sultan bin Muhammad a Sardzsai uralkodó:
Azt akarom, hogy itt legyen egy SkyWay az út mellett,
melyen utazni szoktam!
Miközben az úton haladok, látni akarom ezt a gyönyörűséget!

A projektkivitelezők:
Na de őfelsége, a projekt már kész,
rég elkészültek az innovációs technopark tervei!

Őfelsége Sultan bin Muhammad:
Hát tervezzék át, csinálják meg újra,  de itt legyen nekem a SkyWay!   🙂

Nézd meg az egész interjút, ami Sardzsában készült – a feltaláló, főkonstruktőrrel.

SkyWay: IPO ( elsődleges részvény kibocsájtás )

Rendkívül jól összeállított, hasznos videó..
( magyar felirattal..)

..Amit már elvégeztünk,
..ami már a társtulajdonosok birtokában van,
..és ami még elvégzendő.

Háttérinformáció:

Mi a crowdinvesting
Mi a startup

Tényekrészletekfriss hírekvideók,

 

SkyWay – az Univerzumnak..

Megjelent korunk egyik legnagyobb tudósának 
Dr. Anatolij Junickijnak rövid életrajzi filmje.

( a felesége és a családja is nyilatkozik.. )

Csak egy pár mondat a videóból:

“Három-lépcsős rakétamodellt építettem,
amelyik néhány kilométer magasba emelkedett
és az utolsó fokozatában egy kisegér ült,
aminek papírszövetből készítettem ejtőernyőt,
majd az egér le is érkezett az ernyővel, aztán elszaladt.”

Igen..

Egy gyerek álma, egy férfi életcélja, egy mérnök életműve.
Aki – legyen bármilyen nehézség nem hátrált meg és nem adja fel.

Hálásak lehetünk, hogy vannak köztünk ilyen emberek 
és dolgoznak az egész emberiség és a föld megmentéséért.

A mi feladatunk, hogy támogassuk, és kitartsunk mellette, 
ezzel segítve az Ő munkáját . .

“Nem egyszerű kérdés 
– Mi a boldogság? Valószínűleg haladni az álmaid felé..

Az én álmom az életem céljává lett, 
de az álmok felé kitartóan és becsületesen kell menni. 
Csak menni kell és tenni a saját dolgodat..” 

( Anatolij Eduardovics Junickij )

 

SkyWay – húrhíd..

” – Elmesélné, hogy hogyan merült fel annak az ötlete, hogy a SkyWay
bemutató és teszt parkjában egy gyalogos hidat építsenek meg?

Ez a híd nyilvánvalóan egy gyalogos híd,
mit keres itt egyáltalán?

– A szállítási technológiák mellett továbbra is fejlesztünk infrastrukturális objektumokat..”

(a rendkívül érdekes videó,  a cc-re kattintva magyar nyelven is olvasható)

A teherszállítás perspektívái..

“A SkyWay teherkomplexumai képesek bármilyen,
a szállítás területén felmerülő aktuális problémát megoldani..

Előnyei többek között:
a magas termelékenység és multifunkcionalitás,
a rövid megtérülési idők és az alacsony működtetési költségek.

A teherszállító járművek terméksorában a SkyWay rendelkezik
a modern közlekedésben széles körben használatos ISO-konténerek
(standardizált újrafelhasználható tartályok) univerzális moduljaival éppúgy,
mint a legkülönfélébb teherfajták speciális szállítási megoldásaival.

SkyWay teherszállítás – megfizethető és a jövő kihívásainak megfelelő
technológiai
és egyben környezetbarát módja az áruk és erőforrások szállításának..”


(a videó a cc-re kattintva magyar nyelven is olvasható)

A SkyWay sajtófőnökének friss riportja
a Malajziából érkező szakértő bizottság vezetőivel:

“..Mi,  az életet egy új-élhetőbb szintre felemelni képes,
azt alapvetően befolyásolni tudó technológiákat tanulmányozzuk.
Arra törekszünk, hogy mindent felfedezzünk..

Az amit láthattunk valóban lenyűgözött minket.

Nagyon nagy hatást tett ránk az, ahogy ez a technológia működik.
Örömünkre szolgál azt látni, hogy bonyolult mérnöki feladatokat
és azok programhátterét hogyan sikerült önöknek komplex módon megoldaniuk..

Ugyanakkor ennek az egésznek a technológiai megoldása viszont pofon egyszerű.
Az a kérdés is felmerült bennünk, hogy ez technológia, hogy hogy nem jelent meg még korábban?

Lenyűgöző, hogy a hatékonyságot, a kikönnyített konstrukciót,
és a sebességet – a hagyományos vasúti rendszerektől teljesen elrugaszkodva,
egyetlen technológiába integrálva sikerült megvalósítaniuk..

..Amit itt láttunk, az pont megfelel az igényeinknek.
Ezt a technológiát szeretnénk Malajziában bevezetni..”

(a videó a cc-re kattintva magyar nyelven is olvasható)

SkyWay – tankhajók, konténerszállító hajók helyett is..

“Teherszállítási kapacitásuk évente 250 millió tonna,
míg a tranzitutasok száma elérheti az évi 1 millió főt.

A SkyWay technológia alapján létrehozott tengeri kikötők lehetővé teszik,
hogy azokat 20 méteres vagy annál nagyobb természetes mélységű,
a parttól 1-10 km távolságra található tengeri talapzatra lehessen felépíteni…”


(a videók a cc-re kattintva magyar nyelven is olvashatók)

Látványterv – A SkyWay Krasznodarban (Oroszország)

A Krasznodarba tervezett SkyWay úthálózat.

A SkyWay szakemberei nyilatkoznak a – több tudományágat, szakterületet érintő –
3DEXPERIENCE  munkájuk során történő  használatáról.

Interjú Shardzsából – az épülő SkyWay Innovációs Központ területéről..

A terület a Shardzsai Amerikai Egyetemé, melyet Shardzsa sejkje
a saját pénzén építtetett.

Itt lesz a mi SkyWay egyetemünk is, ahol tervezőmérnököket,
építőmérnököket, és közlekedéstechnikai mérnököket fogunk képezni..

Itt egy 400 m-es pálya lesz, ott még 3 másik, egyenként 2,5 km hosszan..

Áprilisban már be fogjuk tudni mutatni az összes típust..

A SkyWay eddig elkészült szállító egységei

A Uniwind lesz az az egység, amely szó szerint,
akár háztól-házig közlekedhet, az ultrakönnyű pályán.

Az ultrakönnyű pálya építésének gyorsasága pedig – hagyományos terepen
akár 10 km is lehet naponta!

A Uniwind – maximális biztonság mellett – olcsón, gyorsan,
kényelmesen köti össze a legkisebb településeket is
a nagyobb állomásokkal..

Nekem ez a rész tetszik nagyon a videóból:

“Ezen rendszer kifejlesztésének feladata február végén került számunkra kitűzésre.
Májusban már kidolgoztuk a tervezési dokumentációt,
júliusban pedig már elkészült a jármű mintapéldánya is.

Az EkoFesztiválon augusztusban mindent meg lehetett nézni,
és szeptemberben már elkezdődtek a telepítési munkák is,

A végső beüzemelések, finomítások és nem csak a járműé, hanem a komplex közlekedési rendszer egésze is felállításra és beüzemelésre került.”

.. Elképesztő iramot diktál és vár el a tudós-mérnök


(cc-re kattintva magyar nyelven is olvasható)

 

A Sardzsa-i Technológiai Park részeként megépülő SkyWay központ megépítése — egy igen nagy és összetett projekt.

Ez magában foglalja olyan nagy és jelentős infrastrukturális objektumok megépítését, mint a fordító körök és a váltók.

Ezek a pályaelemek lehetővé teszik a forgalom irányának megváltoztatását, valamint járművek parkolási és karbantartási területeken való mozgását.

Mindezekről többet a Húrtechnológiák Zrt «Infrastrukturális létesítményei» tervező irodája vezetőjével, Alekszej Michajlovics Sztrizsenkovval készített riportból tudhatunk meg.


( A videó a “cc”-re kattintva magyar nyelven is olvasható )

A sivatagi körülmények közé tervezett 
– és már építés alatt levő – SkyWay Unicar-ról..

A kísérleti üzem vezetője mutatja be a tervezés és gyártás folyamatát..


( A videó a “cc”-re kattintva magyar nyelven is olvasható )

Felkészültünk a sorozatgyártásra.. 
Épül az újabb üzemcsarnokunk.

A tél, a hó és a hideg sem akadály..

A videón látható részek mindössze egy hónap alatt felépültek..
Augusztus elején átadásra kerül a kész gyártócsarnok
és a mellette épülő 2 emeletes tervezőiroda,
és adminisztratív-ellátó épület.

“Az legújabb üzem megépítése azért vált elengedhetetlenné,
mert a Húrtechnológiák Zrt megkezdi az alkatrészek
és a szállító járművek sorozatgyártását.”

(a “cc”-re kattintva lehet nyelvet és feliratozást választani)

Ultrakönnyű húrpálya szerkezet, avagy
“Háztól-házig..
Szibériában éppúgy, mint Afrikában .. ”

A szakértő válaszol az ultrakönnyű pálya sajátosságai felől érdeklődő riporternek.

A SkyWay központjában ezt a pályaszakaszt (is) – használat közben –
volt szerencsém lefotózni
.


(A  videón  a “cc”-re kattintva lehet nyelvet választani)

Ismét egy remek hírekkel teli videóüzenet,
amitől tulajdonosi büszkeséggel dagadhat a keblünk.

Kb. a 2. perctől kezd izgalmassá válni,
ahol Nadezsda Koszarjeva ( a tudós felesége ) a
Húrtechnológiák Zrt. vezérigazgatója szól pár szót az elért eredményekről..
és kb.  a  4. perctől a főkonstruktőr jelentkezik be – az Emírségekből,
ahol hónapok óta folynak a kivitelezési munkálatok..


(A  videón  a “cc”-re kattintva lehet nyelvet választani)

Az Egyesült Arab Emírségek médiáiban (is) egyre gyakrabban
beszélnek a SkyWay technológián alapuló közlekedési infrastruktúra
fejlesztés lehetőségeiről.


(A  videón  a “cc”-re kattintva lehet nyelvet választani)

A jövő közlekedéséről és mindannyiunk jövőjéről.
A tudós-mérnök saját szavaival..

“Mert a földet nem az őseinktől örököltük, hanem utódainktól kaptuk kölcsön,
és kötelességünk ezt az adósságunkat visszaadni, különben többé nem lesz jövőnk.
És akkor a földi technokratikus civilizáció – mint a Világegyetem sikertelen kísérlete
nyomtalanul eltűnik..”

“A modern világban 15 év alatt használtunk fel olyan mennyiségű természeti erőforrást,
mint amennyit az emberiség összesen az eddigi teljes létezése során használt el.”

“Azok az ötletek, amelyek a múltban megváltoztatták a világot,
mindig fantasztikusnak és irreálisnak tűntek a kortársaknak.. ”

“NEM a Marson kellene jobb életet keresnünk,
inkább a Földön lenne érdemes a saját problémáinkat megoldani.”

Nézd meg a teljes filmet: (a “cc”re kattintva magyar felirattal!)

A SkyWay sokkal hatalmasabb és fontosabb,  
mint azt “kívülről szemlélve” láthatod..

A húrtechnológia csak az első lépés!

SkyWay – Az új éra!

“Ha belemélyedsz a történelem tanulmányozásába, akkor láthatod,
hogy egyetlen technikai jellegű találmányt ( sem az automobilt,
sem a vonatot, sem a repülőgépet ) nem fogadta el a társadalom
könnyen és azonnal..”

Fantasztikusan jól sikerült videó!
Minden felelősséggel gondolkodó embernek látni kell!

Nézd meg: (a “cc”re kattintva magyar felirattal!)

SkyWay – Az új éra ..
A jövőnk a kezünkben van!

SkyWay: eredmények 2018-ban

SkyWay a világ TV csatornáin..

Hogy mi mindent végeztünk el a 12. fejlesztési fázisban?
Jó hosszú a lista..
öröm olvasni.

Nekem a “csattanó” tetszik legjobban:

“A SkyWay cégcsoport fejlesztési terve 15 fázisból áll,
és már igencsak a befejezéshez közeledik.

Ez nagy örömet jelent minden támogató számára,
és hatalmas csalódást azoknak, akik kihagyták az esélyt arra,
hogy részt vegyenek ebben a nagyszabású projektben.

Nincs több kétség a Junitszkij féle húrszállítás kapcsán,
hogy vajon megvalósul-e .. vagy sem,
nincsenek többé kockázatok.

Illetve, egy azért maradt: az ha valakinek nem sikerül
beszereznie a társaság tulajdoni hányadait.

Reméljük Ön nincs ebben a kockázatos zónában.”

Vállalkozásunk eredményesen fejezett be egy újabb fejlesztési szakaszt.

2018. december 12-én, Közép-Európai idő szerint 21:59-kor
megtörténik a következő fejlesztési fázisváltás, ( diszkontváltás. )

A 12. etapból a 13.-ba lép a SkyWay projekt.

A résztulajdonunk ismét értékesedett!

Interjú Vladimir Maslov-al (Közgazdász és a SkyWay Capital igazgatósági tagja) a Vietnámi és a Nigériai előkészületekről..
és szót ejt – többek között – a tokenekkel kapcsolatos kérdésekről is.

“Sokan kíváncsiak arra, hogy miért utaztam Vietnamba, ezért nagyon gyorsan válaszolok is erre a kérdésre.
Vietnam – a mi szempontunkból egy szóba jöhető potenciális és elég jelentős piac..”


A teljes riportot magyarul is olvashatod a videó alatt a “cc”-re kattintva

.

A tudós-feltaláló kontra az aerodinamikai tudományok doktorai ..

“Azt mondom nekik: – Önök nem látják a hamis mérés okát? (ezek a
tudomány doktorai végzettségű emberek voltak!).

Mutattam nekik egyik hibát a másik után, majd egy harmadikat is.
Azoknak aki azt mondták, hogy mindent tudnak az aerodinamikáról…

Három hónapig variálták át a rendszerüket, aztán újra elvégezték a szélcsatorna kísérletet.

Három hónapig tartott míg a szélcsatornát átépítették ahhoz, hogy
képesek legyenek a helyes széláramlást produkálni
és végül megerősítették a Cx általam fent említett értékét.. ”


A teljes riportot magyarul is olvashatod a videó alatt a “cc”-re kattintva

.

A SkyWay főkonstruktőre nyilatkozik az
Egyesült Arab Emirátusokbeli építkezéseinkről:

Igen jó hírek!

Áprilisban kaptuk meg a földhasználatra vonatkozó dokumentumot.
Az első dolog, amit meg akarunk építeni – és már a következő év áprilisában be fogjuk mutatni –
az egy városi útpálya lesz, amire sok helyről érkezett igény,
és amin egy trópusi kivitelű Unicar fog közlekedni..

Nemcsak az utakat, hanem a zöld technológiákat is bemutatjuk, ez az én koncepcióm,
amely arról szól, hogy a SkyWay egyetlen négyzetméter földet sem vesz el a természettől..

Az építkezés májusban kezdődött el és azóta folyik.
Hamarosan működő objektumot mutatunk meg..

Amikor arról beszélnek, hogy mekkora utasforgalmakat akarnak bonyolítani
Dubajban, Abu Dhabiban, Sardzsában valamint más városokban, akkor
30, 50 és 70 ezres utasszámokról van szó óránként!

Ilyen feladataink vannak, mert ilyen megrendeléseket kapunk..

100 millió tonna követ, és építőanyagot kell szállítaniuk, ugyanis ott
igen aktív építkezések folynak, az egész Emirátus folyamatosan építkezik.
Ezért a konténerek szállítására tervezett Unikont is már gyártásban van..


(A “cc”-re kattintva magyar felirattal olvashatod)

.

“Másodszor vesszük be Berlint”

(Interjú a feltalálóval, a 2018-as világkiállításon.)

A világ minden tájáról itt kerülnek bemutatásra a
közlekedési ágazat legújabb vívmányai.

A SkyWay a nagy sebességű UniLot -ot mutatta be,
amely képes az 500 km/órás sebesség elérésére is.

Egy nagyon nem mindennapi jármű, amelyhez nincs hasonló a világon.

A járműveket egy erre alkalmas autóval szállítottuk
és amikor a fuvarozónk meghozta, még le volt fedve.

Egy nekünk dolgozó német cég szállította ide őket,
és így aposztrofálták amit láttak: “A beloruszok valami rakétát hoztak!”

A tudós a riportban – pár mondat erejéig – a Bugatti-val is
összehasonlítja a UniLot-ot..

A másik járművünk, amit kiállítottunk, az a 18 személyes UniCarunk.

“Ez egy igásló, amely az tesztpark próbapályáin már nem csak
az első ezer kilométerét tudhatja maga mögött, hanem
augusztus 4.-én az EkoFesztiválon kb. 1000 utast szállított már…


(A “cc”-re kattintva magyar felirattal olvashatod)

“..A SkyWay  missziója..

1. Elterjeszteni egy újfajta közlekedést: 
ami gyors, biztonságos, természetbarát, és kényelmes.
Valamint, a hagyományos közlekedési rendszereknél többszörösen gazdaságosabb.

2. Nagy sebességű útpálya hálózatok felépítése, amely átöleli a városokat és a világ összes kontinensét.

3. Több százezer ember számára lehetőséget biztosítani arra, hogy a technológia társtulajdonosaivá váljanak,
amely évtizedekig hasznot hajt nekik..

Meseszerű? .. Igaza van.

A SkyWay egy olyan esély, ami 100 évente egyszer, ha adódik!

És Önöknek ez megadatott ma.. ”

( a “cc” -re kattintva magyar felirattal (is) olvashatod )

Friss prezentáció a SkyWay programjáról..

Annyi jó dolog történt az elmúlt hónapokban a SkyWay projektjeinek területén,
hogy mindez okot adott egy friss bemutató-összefoglaló elkészítésére..
(Sok-sok fotóval, videó-részlettel, amit magam vettem fel cégünk
bemutató és tesztparkjában)

SkyWorld – amíg még van mit megmenteni

Ha az ökológiai helyzet nem változik a közeljövőben,
az emberi civilizáció léte kerül veszélybe!

Csak 2-3 generációnyi idő maradt addig a pontig,
ahonnét már NEM lehet visszafordítani a folyamatokat.

Célunk: Földünk megőrzése utódaink részére..
Az első lépéseket megtettük, az első eredményeket elértük.

Folytatjuk a munkát .. folytatnunk kell,
“amíg még van mit megmenteni!”

Egy új és innovatív ..
ám rövidesen a mindennapokban használt technológia piachódításának vagyunk tanúi és elősegítői..

Történelmet írunk..
Mi támogató-társtulajdonosok is azt érezhetjük, 
bekerültünk a történelembe..
Ott a nevünk az alapítok között.

Videócsokor, a SkyWay bemutató és tesztparkjából..
Saját felvételeim!

Uniwind, a legújabb fejlesztés:

“Annak ellenére, hogy a pálya szuper könnyű és kis terhelhetőségű,
komoly problémákat képes megoldani.

A minimális energiaköltségeinek, valamint a pálya struktúrájának
egyszerűsége és alacsony megépítési költségeinek köszönheti.

Ilyen útvonalat bármely faluba, településre, bármely hétvégi házhoz,
folyóátkelőhöz is lehet telepíteni,
mert akár 2-3 km-es fesztáv is áthidalható vele.

A minimális energiaköltségeinek, valamint a pálya struktúrájának
egyszerűsége és alacsony megépítési költségeinek köszönheti.

A kialakításnak köszönhetően a jármű egyaránt használható
személyszállításra és teherszállításra is.

A közlekedési eszköz jellemzői:

Sebesség: max. 150km/ó

Szállítható személyek száma: 2 fő

A rendszer kapacitása: 7200 utas mindkét irányba

Energiafelhasználása (150km/órás sebesség esetén) 8,5 kWó
vagy 2,1 L /100 km-re .. üzemanyagegységben számítva.

SkyWay Peruban…

A videó riportban Peru jövendő elnöke nyilatkozik a SkyWay technológiájáról,
és annak mielőbbi megépítéséről – először – Új Lima “high-tech” városában,
majd egész Peruban.


A “CC”-re kattintva magyar felirattal olvashatod.

..Mert CSAK előnye van!

Válasz az “ugyan kinek kell-re”
és a miért pont ezt vennék meg-re”

A videókban egyszerű, és értelmezhető tények láthatsz arról,
hogy mennyire sok előnnyel jár az úgynevezett föld feletti közlekedés és szállítás.

A “CC”-re kattintva magyar felirattal olvashatod.

SkyWay teherszállítási technológia:

Az első “ásónyomtól” a folyamatos megrendelésekig..
Amikor 30 év kitartása és munkája valósággá válik..

(Köszönet a támogatóknak.. ők már tudják, hogy az életük (húr)sínen van..

És köszönet azoknak, akik eztán döntenek a társtulajdonossá válás mellett.
(hogy az életük szintén a jólétről és a biztonságról, gondtalanságról szóljon)

..Két év története – képekben.. (2015 -2017)

Igazi büszkeséggel tölt el, hogy személyes tapasztalatom,
több saját amatőr felvételem is van a videóban mutatott néhány eseményről..

A 48 személyes SkyWay UniBus is hódító útjára indult..
Elképesztő a tempó!

Újabb küldöttség az Egyesült Arab Emirátusokból

Nem csak érdeklődés .. szerződés, és megrendelés is,

Az Egyesült Arab Emirátusokból egyre több beruházó keresi fel a SkyWay tesztparkját..

Ez az egyik ország, ahol tavaly óta folynak az előkészületek,
és az idei évben elindul a húrtechnológia kiépítése

Az Egyesült Arab Emírségek kormányának képviselői a SkyWay tesztparkjában..

A látogatás megerősítette a szerződött felek együttműködését,
és lehetővé tette a további munkálatok pontosabb koordinációját.

Az arab partnerek rendkívül elégedettek voltak a látogatás eredményével.

(ahogy ez a rövid videóban is megmutatkozik)

Élő felvételek a SkyWay bemutató és tesztparkjából..

Új szót tanulhatunk meg: UniCar
Igen, “Ő” is elindult ..

“Már mögöttünk vannak a projekt azon szakaszai, amikor a szkeptikusokat még
a megvalósíthatóságáról, annak környezetvédelmi jellemzőiről,
gazdasági vonzerejéről, sőt tudományos voltáról kellett meggyőzni.”

“A SkyWay növekszik, fejlődik,   csak egy dolog változatlan
az éppen soron következő kritikusok megjelenése.
Akik egyre újabb és újabb okokat találnak a trollkodásra
és végtelen alkalommal teszik fel újra és újra ugyanazt a kérdést:

De, mi van ha..? De, mi van ha..?

Ha “új utakon járunk”, akkor a bolondokat jobb figyelmen kívül hagyni.
Mi továbbra is folytatjuk az innovatív high-tech közlekedésünk kiépítését,
a kritikusok pedig tovább folytatják a gyűlölködésüket.. ”

 

A magyar feliratért kattints a “CC” gombra

A jövő – immáron jelenbeli – közlekedési eszköze.

Hamarosan természetes dolog lesz a 150 km/órás tempóval
8 -12 -15 méter magasban közlekedő SkyWay kabinok látványa.

A teherpálya építése

“A közlekedési rendszerek minden elvárásnak maradéktalanul megfelelnek.

Az Egyesült Arab Emírségekben, ahol az utasforgalmi áramlások
nagyon magasak, a Unibus a tömegközlekedés etalonjává válhat..”

(Khaleej Times Dubai)

 

Újabb interjú Anatolij Junitszkij-al.

Beszélgetés közben többször kihangsúlyozza milyen fontosak számára a korai befektetők (kisbefektetők)


(A magyar fordításért kattints a CC gombra és válaszd a magyart)

 

Interjú a tudóssal, a SkyWay főkonstruktőrével..
Ez elmúlt időszak történéseiről és a tervekről.

SkyWay útvonalak látványterve – Jekatyerinburg

 

 

Új, nagy szilárdságú anyagok a SkyWay húrpályákban.

Megfelelő időben a megfelelő helyen – SkyWay $

SkyWay húrszállítás – egy új éra szállítási rendszere Több mint 40 évi fejlesztés, egyedülálló technológiai megoldások. A SkyWay a XXI. század közlekedési eszköze, melynek elhivatottsága a világot tisztábbá és biztonságosabbá tenni. A SkyWay cégcsoport a húrtechnológia alkalmazásával komplex befektetési projekteket készít és az egész világra kiterjeszti a technológiát. Megóvja a Föld tartalékait és minőségében javítja az életkörülményeket. Egyedülálló rendszer.

A műbizonylatok megszerzésének folyamata

Anatolij Junitszkij kommentárjai a húrsín típusokrólSkyWay az új “Selyemút” alternatívájaként

EcoFest élménybeszámoló

Fenyeget-e a húrszállítás más, a piacon már ma is létező elgondolásokat?
Mennyire erősek ma a világ arénájában a politikai klánok és megzavarhatják-e a Junitszkij féle szállítás bevezetését a bolygónkon?

Lesz-e becsületes harc azon technológiák irányából, amelyek ma már elmaradottnak tekinthetők?

És végül hogyan és miért jutott Junitszkij arra a következtetésre, hogy semmit nem érdemes kérni “a világ hatalmasaitól”?

Ezekre a nyilvánosan elhangzó kérdésekre válaszol Junitszkij úr…

Történelmi pillanat!

Exkluzív képkockák, amelyek az indiai  Himacsal-Prades állam és a SkyWay képviselői közötti együttműködési Memorandum aláírását örökítik meg.

Az esemény a felek közti azon együttműködés keretei között jött létre, melynek célja  Dharmsala városában egy  SkyWay technológiai alapokon működő szállítási rendszer megépítése.  Szudhir Sharma az állam városfejlesztési minisztere kijelentése szerint az objektum első szakasza már az elkövetkező három év során átadásra fog kerülni. Dharmsala – tette hozzá a miniszter – az innovációs technológia bevezetése kapcsán   úttörővé válik és az állam abszolút első olyan  városa lesz, ahol az új vonalon  az utazás költsége nagyon demokratikus lesz.

A dharmsalai 15 kilométeres pályaszakasz projektje két fázisban kerül megvalósításra:  Elsőként egy  emelt, földfelszín feletti 8 km-es felüljáró rendszerű útpálya készül el, majd a második etapban készül el a vonal további még hátralevő része.

SkyWay valóság – Egy év fejleményei képekben

Az indonéz kiállítás eredményei.

Junitszkij- az Unibike ellenőrzési folyamatai

Válaszok a “károgóknak”

Határ a csillagos ég – információk a szlovákiai konferenciáról

 

 

Interjú részletek a Sky Way atyjával, Junitszkij úrral.
skyway-vid2

Helyzeti előny = még több pénz!

Egy SkyWay szabadalom – speciális beton

Botrányos igazság.

Mi az a SkyWay Környezetvédelmi Műszaki Bemutató és Teszt Park

A SkyWay már a célegyenesben

Transznet – egyesítjük a világot

 


Hozzászólások

Videók — Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük