De hogy-hogy nem jelent meg korábban?
„Ennek a közlekedésnek a korábbinál sokkal szembetűnőbben
kell megjelennie a világ piacain..”
A napokban, Malajzia kormányával
Pineng állam közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésében
szorosan együttműködő helyi üzleti körök delegációja
látogatta meg a «Húrtechnológiák» Zrt tervezőirodáit,
gyártását és EkoTechnoParkját.
Malajzia az ázsiai gazdasági fejlődés egyik legmagasabb
fejlődési ütemét produkálja.
1957-től 2005-ig az ország átlagos éves GDP-növekedése
meghaladta a 6%-ot.
Az 1997-ben kezdődő ázsiai válság után Malajziában
a gazdaság sokkal gyorsabban regenerálódott,
mint a szomszédos országokban.
A közelmúltban Pineng Ázsia egyik leglátogatottabb helyévé,
az üzleti fórumok fő központjává nőtte ki magát.
Az ország látványosságai a szigeten szétszórva találhatók meg.
Ezen kívül Pineng – a harmadik legnagyobb
kereskedelmi központ Malajziában Kuala Lumpur
és Johor Bahru után,
ezért nem meglepő, hogy a jó fejlődési ütemük ellenére az
állam infrastruktúrája már nem képes megbirkózni
a növekvő szállítási és közlekedési igényekkel.
A turizmus mellett az állam gazdaságának alapját
a high-tech iparágak adják.
Itt találhatók a legnagyobb nemzetközi elektronikai
gyártócégek vállalkozásai:
az AMD, az Intel, a Motorola, a Hitachi, a Bosch,
az Osram, a B. Braun és még sokan mások..
Ajánlom figyelmedbe a SkyWay sajtófőnökének friss riportját,
melyben a Malajziából érkező szakértő bizottság vezetőivel
arról beszélnek, hogy milyen haszonnal járhat
a SkyWay-technológia a malajziai régió számára..
(A videó magyar felirattal is olvasható, katt. a „cc”-re)
. . Az információkat a technológia és a Zrt. társtulajdonosaként osztom meg.
A vállalkozásban tulajdonostárs pedig még Te is lehetsz.
Követed egy ideje a fejleményeket?
Azt ugye látod, (kimondva, vagy kimondatlanul,
de pontosan tudod) hogy a halogatás ideje elmúlt!
Vagy élsz a – maximum pár hónapig – kihasználható
kisbefektetői program nyújtotta eséllyel most,
vagy – kívülállóként – gratulálsz a társtulajdonosoknak
a „szerencséjükért” .. amivel megalapoztak egy vagyont.
Ez a link nyitja meg előtted az utat!
Kattints és végezd el az ingyenes-kötelezettségmentes regisztrációt!
A kérdéseiddel, a „hogyanokkal” nem maradsz egyedül..
Számíthatsz a tapasztalatainkra.
tel. 36 30 23 45 975
skype: tothvivi68
tothvivi68@gmail.com
Skype: jototh47
Tel: 06 30 981 7388
Hát nem gyönyörű!? (A bemutató és tesztparkban készült a fotó)
A SkyWay cégcsoport bejegyzési adatai.
Az Euroasian Rail Skyway Systems Holding Ltd. részvényeihez jutunk hozzá.
A részvények ISIN kódja: VGG322291094
(Az ISIN-kód (International Securities Identification Number)
egy egységes nemzetközi szabvány, ami az értékpapírok
egyértelmű azonosítására szolgál.
Egy adott értékpapír több piacra (tőzsdére) is be lehet vezetve,
de minden piacon ugyanazzal az ISIN-kóddal rendelkezik.
Az ISIN-kód első két betűje utal a kibocsátó országra, a
következő 9 alfanumerikus karakter szolgál az egyedi azonosításra
és az utolsó számjegy egy ellenőrző számjegy.
Cégbejegyzés: BVI
Tanúsítvány igazolás: A1DB43C6F8
A crowdinvesting-et (kisbefektetői programot) a Skyway Capital
(kockázati alaptőke kezelő) koordinálja.
Sky Way Capital Inc. – Saint Lucia ( IBC szám: 2018-00309)
Hozzászólások
De hogy-hogy nem jelent meg korábban? — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>