És a visszaszámláló ismét elindult!
A SkyWay projekt a fejlesztése utolsó előtti (14.2) alfázisába lép!
Valószínű ez lesz az utolsó olyan etap, ahol kisbefektetőként
még be lehet társulni.
(A legutolsó, a 15. fázist „elviszik” a nagybefektetők.)
A – mindenki számára nehéz – 2020-as év ellenére,
a cég az elmúlt másfél évben is jelentős fejlődést produkált.
A jelenlegi alfázisban – Sardzsában:
– Bemutatta a SkyWay tengeri konténerek szállítására szolgáló szállítását.
– Befejeződött az EkoDom végső külső és belső kialakítása.
– Befejeződött a 400 méteres könnyű pálya horgonyfeszítő támoszlopainak megépítése.
– Minden épülethez lefektették a szükséges közműveket
és kommunikációs vonalakat,
valamint leaszfaltozták az összekötő utakat.
– Felállításra került a két – egyenként 2,5 km hosszú
nehéz terhek szállítására szolgáló pálya közbenső támoszlopainak sora.
– Bejelentésre került a SkyWay elsőként tervezett célprojektje – a
Sardzsától Khaur-Fakkan városáig húzódó teherpálya megépítésének terve.
. Belaruszban a 14. fázisban:
– Bemutatták az új, 25 fő szállítására szolgáló Unibus önjáró alvázát.
– Megkezdődött az EkoTechnoPark 7. húrútpályájának építése.
– Új berendezéseket telepítettek a SkyWay gyártásában.
– A fejlesztő vállalat a munkatársait egy új, hatalmas és modern
irodaépületbe költöztette.
A felsorolt kulcsfontosságú eredmények mellett a SkyWay vállalatcsoport munkatársai
és partnerei folytatták napi projektfejlesztő munkájukat
és a projekt kereskedelmi piacra juttatása érdekében végzett tevékenyégeiket.
A következő alfázisra a SkyWay vállalatcsoport tervei:
Az áruszállítás tesztelése a Sardzsai és a MarinaGorkai kutatóközpont
nehéz terhek szállítására készült útpályáin.
A SkyWay részvétele a Dubai nemzetközi EXPO kiállításon.
Valamint a célprojektek kidolgozása, melyek szerződései
a vezetés bejelentése szerint 2021 végéig aláírásra fognak kerülni.
Ez mindössze csak egy része azoknak a terveknek, amelyek már
a közeljövőben megvalósításra várnak.
Mivel sok döntés kötelező titoktartás melletti előkészítése még most zajlik,
ezért ezek fokozatos bejelentése a 14.2 alfázisban történik majd meg.
Ami számodra – itt és most – a legfontosabb:
Június 21-ig még a jelenlegi ár/érték arányban tudsz
osztalékra jogosító tulajdonhányadhoz jutni!
(akár egy összegű invesztálással,
akár 5 havi – kényelmes részletekben.
A 14.2 alfázisra történő áttérés napján csökkenni fognak
befektetési ajánlatok diszkont értekéi!
A SkyWay tulajdonrész örökölhető, átruházható, és természetesen nem csak eladni lehet,
hanem – az értékének függvényében rendszeres osztalékra is jogosít
a SkyWay minden nyereségéből..
Hisz’ egy vállalkozásban a képződött nyereség a tulajdonosoké.
A (társ)tulajdonosok pedig a mostani támogatók!
Úgyhogy, ha még nem rendelkezel Skyway tulajdonhányaddal,
vagy többet szeretnél birtokolni a sokkal magasabb
nyereségrészesedés eléréséért, fontos, hogy tudd:
június 22.-étől már drágábban jutsz hozzá!
A részleteket illetően a kérdéseidre válaszokat kapsz,
a gyakorlati teendőkhöz pedig segítséget,
ha bármely elérhetőségünkön megkeresel.
Tel: 36 30 23 45 975
skype: tothvivi68
tothvivi68@gmail.com
Facebook-messenger
Skype: jototh47
Tel: 36 30 981 7388
Hozzászólások
És a visszaszámláló ismét elindult! — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>