Amikor a „teljesen egyedi” jelző sem túlzás – SkyWay..
Sardzsában folytatódik a SkyWay Innovációs Központjának (SWIC) építése,
amelynek segítségével közel-keleti partnereink is meggyőződhetnek
a húrszállítás hatékonyságáról.
Az Egyesült Arab Emírségekben megvalósuló innovációs központ
a 60 fokos forróságot, a homokviharokat,
a levegőben szálló minden felemésztő tengeri sót és a
talajvizeket is figyelembe vevő tervezés alapján kerül megépítésre.
A Marina Gorkaban épített tesztpályákat eredetileg nem a
nagyságrendileg 50 tonna súlyú nehéz gördülőállományok számára tervezték.
De a Perzsa-öböl számos országából származó partnereinket
éppen az ilyen nagy teherbírású és nagy utaskapacitású
a 300 és a fölötti utaslétszámú járművek érdeklik.
(A helyi partnerek nemcsak saját aktív érdeklődésüket fejezik ki
a technológia iránt,
hanem más országok potenciális ügyfeleit is bevonzzák.
Az Egyesült Arab Emírségek hivatalos hírügynöksége szerint
a Dubai Közlekedési Minisztérium vezetője,
az ausztrál Queensland állam kereskedelmi miniszterével folytatott
találkozóján tájékoztatta őt a SkyWay – a teljesen automatizált
szállítások arányának növelése terén megnyilvánuló – perspektíváiról.)
A Sardzsai SkyWay Innovációs Központban nemcsak a Belorussziában már
tesztelt gördülőállományokat,
hanem az elektromos húrsínjárművek városi és teher komplexumai
új gyártmánycsaládjait is bemutatják.
Az első fejlesztési fázisban az újdonságok között találjuk a
VIP kivitelű négyszemélyes, U4-431-01 Unicart..
valamint a 20 és 40 lábas konténerek szállítására szolgáló teher Unicontot.
A jármű a szükséges teszteket és a műbizonylati tanúsításhoz
elengedhetetlen ellenőrzési folyamatokat már maga mögött tudhatja.
Ez a járműtípus képes max. 150 kilométer/órás sebességgel
kényelmes körülmények között úgy utasokat szállítani,
hogy az utasonkénti üzemanyag-felhasználása
100 km-re 0,61 kWh vagy 0,16 liter üzemanyag lesz..
Ami nagyságrendekkel kisebb,
mint egy átlagos személygépkocsi fogyasztása.
Az új trópusi változatban többek között egy erősebb hűtő és
klímaberendezés is beépítésre került,
amely hatvan fokos hőségben is képes a kabin húsz fokos
belső hőmérsékletét biztosítani.
A későbbiekben tervbe van véve a szállítóeszközök új
nagy-teherkapacitású és sok férőhelyes alsó
és felsősínes változatokkal való kibővítése,
amelyek nagyobb (akár 200 millió tonna/éves) teherforgalmat és
(akár 50 ezer utas/órás) személyforgalmat is képesek lebonyolítani.
Az Innovációs Központban különböző típusú útpálya-szerkezetek
és oszlopkonstrukciók is bemutatásra kerülnek.
Dubai esetében az infrastrukturális létesítmények esztétikus volta
az egyik alapvető követelmény.
Annak érdekében, hogy úgy a régióban, mint az egész világon
egyaránt kifejlődhessenek a húrvasút vonalak hálózatai,
a SkyWay Innovációs Központjában zajlanak le az ehhez szükséges
tudományos-kutatási és prototípus-kísérleti tervezési munkák.
A Sardzsai Amerikai Egyetemen és a Sardzsai Innovációs Tudományos
Kutatási Parkban egy olyan kompetenciaközpont létrehozását tervezik,
amelyben szakemberek képzése folyik majd a húrszállítás tervezésére,
konstrukciós feladataira, építésére és üzemeltetésére..
..Emellett az építés első fázisa egy innovatív lakóegységet
(ökoházat) is magába foglal,
amely egy sor eredeti ötletet tartalmazó környezetvédelmi technológia
alapján épül meg.
Az új lakóterület a koncepciók bemutatása mellett
a Sardzsai projekt központjaként fog szolgálni
és itt fogják az idelátogató küldöttségeket is fogadni.
Vállalatunk atipikus megoldások széles skáláját hozta
az Egyesült Arab Emírségekbe,
amelyek helyi jogi normákhoz való hozzáigazítása még a
megvalósításuk előtt megtörtént.
Egy olyan fejlett országban, mint az Egyesült Arab Emírségek,
a rá jellemző felhőkarcolók már könnyen és gyorsan épülnek meg.
De például a SkyWay fából készült ökoháza az első faház lesz
az Egyesült Arab Emírségekben!
A legmagasabb ökológiai és a kényelmi követelményeknek megfelelő,
megújuló erőforrásokból épített házak építése,
ebben a forró országban korábban pont a tűzbiztonsági előírások
miatt nem volt lehetséges.
De szoros együttműködésben a helyi partnerekkel a «Húrtechnológiáknak»
sikerült leegyeztetnie és megkezdenie az ilyen irányú
projektje építését is.
És ez még csak egy ház.
A kisebb részletektől a nagy projektelemekig, a nem szokványos
angol csatlakozóktól és a különálló elemekből álló vízvezetékektől,
amelyeket az Egyesült Arab Emírségekben vallási okokból követelnek meg,
az oszlop és útkonstrukciókig – minden a helyi hatóságokkal történő
további egyeztetéseket és koordinációkat igényel.
Ez egy nagyon nagy feladat, amelyet a «Húrtechnológiák» munkatársai
az Emirátusokbeli kollégáikkal együtt
hihetetlenül szűk határidőn belül oldottak meg.
Az új szakaszok első vonalának átadását május végére – június elejére tervezik.
Az arab partnereknek és potenciális megrendelőknek módjukban áll
személyesen is letesztelni a SkyWay személyszállítását,
amely szűk határidők mellett kifejezetten nekik lett létrehozva.
Az ügyfelek már nem csak egy bemutatóparkot tekingetnek meg,
hanem egy igazi infrastrukturális projektet, amely minden
a trópusi kivitelhez szükséges összetevővel is rendelkezik.
Összességében az első megállapodások aláírásától a
kivitelezés első szakasza befejezéséig számított egy év alatt
a «Húrtechnológiák» Zrt alapvetően (háromféle előfeszített
rendszerű folytonos pályás) új közlekedési felüljárót,
(háromfajta) «föld feletti, emelt szintű» infrastruktúrát
és az Egyesült Arab Emírségek nehéz természeti és éghajlati
viszonyaihoz teljesen adaptált többfajta sín-elektromobilt
fejlesztett ki.
Ennek során az első városi komplexum megépítése
ennek az időnek csak jelentéktelen részét igényelte.
Az építkezés következő szakaszaiban alsó és felsősínes
gördülőállományok számára, további négy (három teher és
utasszállító valamint egy teher) komplexumot építenek még meg.
Az újdonságok között több nagy teherbírású jármű lesz,
például egy 35 tonnás tengeri konténerek szállítására alkalmas Unicont,
egy 25 tonnás teherbírású Unitruck,
valamint egy több mint 300 utas közlekedését szolgáló Unibus-szerelvény.
Hamarosan megjelennek az utasközlekedésre szolgáló működőképes
állomások és teherterminálok,
valamint a járművek karbantartására szolgáló depók
és egyéb létesítmények is.
A SkyWay munkája során komplex megközelítést alkalmaz:
a fejlesztések között városi elektromos autók is vannak,
amelyek a kiállításokon élénk érdeklődést keltenek,
valamint készülnek nagy teherbírású drónok is, amelyekről
hamarosan tudósítunk.
Mindezek, noha látszólag nem profilba illők, mégis a
húrszállítás ökoszisztémája fejlesztéseinek szerves részét
képezik és lehetővé teszik a szállítási szolgáltatások
széles körének biztosítását.
A legnehezebb munka az Egyesült Arab Emírségekben már megtörtént:
jó üzleti kapcsolatok jöttek létre, a húrszállítással és kapcsolódó
megoldásaival már a helyi szakemberek is megismerkedtek.
Ez azt jelenti, hogy az építkezés még tovább fog gyorsulni.
Minden kérdésedre érdemi választ kapsz.. ha felhívsz.
Ha társtulajdonossá szeretnél válni a projektben,
hogy a profitból nyereségrészesedést kapj,
a tapasztalataimat szívesen osztom meg Veled.
Tóthné Vivi
Skype: tothvivi68
Tel: 36 30 23 45 975
Facebook
Tóth József
Skype: jototh47
Tel: 36 30 981 7388
Hozzászólások
Amikor a „teljesen egyedi” jelző sem túlzás – SkyWay.. — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>