Március 14-15.-én a „Húrtechnológiák” Zrt-t San Marino és Olaszország reprezentatív küldöttsége látogatta meg, melyet San Marino területi-környezetvédelmi és turisztikai minisztérium államtitkára, Augusto Michelotti vezetett.
A magas rangú vendégek megbeszélést folytattak Anatolij Junitszkijjel a társaság főkonstruktőrével.
A megbeszélésen meghatározásra került az a legmegfelelőbb vonalvezetésű útpálya, amely lehetővé tenné a sűrűn lakott területek összekapcsolását a szolgáltatási (kórház, egyetem stb.) célú és az új területekkel.
Távolabbi perspektívaként terveket vizsgáltak meg a köztársaság – a legközelebbi olasz város – Rimini repülőterével való összekötésére.
A felek megállapodtak abban, hogy már az elkövetkező hónapokban műszaki szakértők kölcsönös látogatása történik meg, amit a találkozó után Michelotti úr és Anatolij Junitszkij által aláírt szándéknyilatkozatban is rögzítettek.
A magas rangú vendégek meglátogatták a gyártást és a SKyWay EkoTechnoParkját, majd a látottakról a húrtechnológiák múzeumának látogatók könyvében is lelkes értékelést készítettek.
San Marino Köztársaság – az egyik legkisebb állam a világon és valójában egy Olaszország által körbevett terület (enklávé).
Jelenlegi határait tekintve – San Marino Európa legrégebbi állama. Neve, a legenda szerint, az államot megalapító keresztény szent nevéből származik. Az állam területe mindössze 60,57 км². Az ország a Monte Titano hármas csúcsú hegyvonulatának (738 m tengerszint feletti magasságon fekvő) délnyugati lejtőjén található.
Az állam teljes úthálózata 220 km. A megművelhető területek csak a terület 16,6% -át teszik ki, míg a sziklás hegyek az ország közel 80% -át adják, ezért ezen a hegyvidéki területen a SkyWaynek nincsenek versenytársai.
A SkyWay egyedülálló lehetőséget nyújt egy olyan közlekedési rendszer létrehozására, amely nem csökkenti a világörökség részét képező gyönyörű panoráma szépségét és amely megőrizve a természet értékeit az adott hegyvidéki adottságok közt oldja meg az emberek és az áruk szállítását.
A látogatás előkészítésében olasz partnereink Salvatore Frattallone ügyvéd és Emanuela Tartaglia építész igen jelentős munkát végeztek el.
Ők ketten a SkyWay projekt San Marino Köztársaságban történő népszerűsítése során fontos eredményeket értek el: 2017 december 19.-én Salvatore és Emanuela az államtitkár rezidenciájába érkeztek, ahol fogadták őket. Az állami vezetőnek bemutatták a SkyWayt, melynek során kihangsúlyozásra kerültek mindazok az előnyök, amelyeket ez a közlekedési technológia – gyors megvalósítása esetén – mind a környezetvédelem, mind a társadalmi fejlődés, mind az ország gazdasága szempontjából jelenthet.
A minszki találkozó során az államtitkár nagyra becsülte a Junitszkij féle húrszállítást, megjegyezve, hogy az igen nagy jövő előtt áll.
Ugyancsak kijelentette, hogy meg kívánja rendelni egy SkyWay
közlekedési hálózat tervét, a Stefano Boeri Architetti milánói építészstúdióban.Ez a stúdió felelős San Marino állami szabályozási tervéért.
Emlékeztetünk arra, hogy már hírt adtunk erről a stúdióról, amely sok szempontból azonosan gondolkodik velünk, hiszen az ő projektje szerint épült meg 2015-ben a világ legjobb felhőkarcolója, Milánóban. „Bosco verticale” („Függőleges erdő”). http://rsw-systems.com/news/news-green-skyway-technologies-and-their-analogues
Frattallone és Tartaglia a december 19.-i tárgyalás óta számos megbeszélést folytatott az államtitkár tanácsadóival, hogy egy műszaki értekezletet szervezzenek meg Stefano Boerivel.
2018 február 21.-én Milánóban a stúdióban sor is került a találkozóra, amin: Michelotti államtitkár, néhány tanácsadója, Stefano Boeri Architetti teljes tervezőcsapata és Giuseppe Vallelonga tanácsadó, a MIC Mobility in Chain stúdió mérnöke is részt vett.
Augusto Michelotti szándéka komolysága és a projekt előmozdítása érdekében néhány nappal az ülés után interjút adott a San Marino RTV-nek. Az interjúban az államtitkár kijelentette, hogy a SkyWay – a jövő közlekedési technológiája, és hogy bevezetésének projektjét – ha azt a polgárok is jóváhagyják – három éven belül meg kívánja valósítani.
Általában, az ilyen súlyú politikusok számára hasonló projektek kezdeményezése nem nagyon jellemző, és ez a tény azt mutatja, hogy San Marino Köztársaság államtitkára mennyire értékeli a SkyWay innovatív közlekedését.
Ez egy nagyon fontos pont a fejlődésünkben, mert ez vezethet el egy újabb SkyWay célprojekt építési munkáinak kezdetéhez Európában.