Húrvasút . . még az idén!
Az elavult technológiák miatt haldoklik a bolygónk ..
..egyre nehezebb tisztességes úton jelentős vagyonra szert tenni.
Hogy’ fér meg a két dolog egy mondatban?
Levezetem:
A napokban több ízben foglalkozott az ausztrál sajtó és televízió azzal a
hírrel, hogy Ausztráliában az elsők között valósul meg a húrvasút technológia.
Igazi potenciált látnak a megrendelők a Sky Way
– mondhatni 22. századi – fejlesztéseiben.
Ennek a hatalmas országnak egyik egyetemi városában Flinders-ben még
ebben az évben realizálódik a Sky Way húrvasút egy szakaszának megépítése.
Rod Hook, a közlekedési minisztérium volt tervezési vezérigazgatója,
Ausztrália legsikeresebb nagyberuházója vezetésével – elkezdődik,
egy 13 000 000 $-os felemelt, automatizált, vezető nélküli
Sky Way magasvasút megépítése.
Összeköti a nagyváros két fontos pontját, úgy hogy a húrvasút
öt és fél méter magasan egy autópálya felett fog közlekedni.
Amely autópálya eddig elválasztotta az egyetemi központot az orvosi központtól.
Mr. Hook úgy becsüli, hogy a szolgáltatás egymillió utast képes szállítani évente..
500 m hosszan.. azzal a nem titkolt szándékkal, hogy bebizonyítsa
a húr technológia létjogosultságát..
Hogy igenis hónapokon belül járható út vezet a nagy projektekhez.
Hiszen Ausztráliával 1 trilliárd dolláros tárgyalások folynak
pl. egy 17 ezer km. hosszú körgyűrűre.
„Senki sem nagyobb szószólója a közlekedés modernizálásának,
mint én.” Nyilatkozta Mr Hook.
„De sajnos még mindig a 100 éves technológia szerint acél kerekeken,
acél pályán közlekedünk – szállítunk a földön.
Igen drágán és nagyon nagy környezeti károkat okozva.”
Nem kér állami támogatást, mert tervei megvalósításához az óriási
lehetőséget meglátó befektetők, pillanatok alatt biztosították
a szükséges összeget.
„Én magabiztos vagyok, meg tudom mutatni, hogy ez egy hagyományos villamosnál,
vagy a vasútnál figyelemre méltóan olcsóbb lesz”, mondta Mr Hook.
A technológia, amellyel a Sky Way húrvasút épül, egy zseniális
belorusz mérnök-feltaláló, Dr. Anatolij Yunitskiy által került kidolgozásra,
aki már 39 éve dolgozik a koncepción.
Mr. Hook tavaly elutazott Belorussziába hogy találkozzon Dr. Yunitskiyvel,
és megalakították a SkyWay Transport Australiát, hogy mielőbb
vigyék az ötletet Adelaide-ba, Dél-Ausztrália fővárosába.
A környezetkímélő közlekedésnek, szállításnak, utazásnak
nagyon gyorsan meg kell valósulnia, mert a károk amit nap – mint nap okozunk,
mára visszafordíthatatlan állapotokat okoztak.
Ne feledd a földet nem apáinktól örököltük,
hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!
Te is tehetsz azért, hogy élhető, egészséges környezetben élj,
és éljenek a gyermekeid.
A Sky Way a világon elsőként választotta azt a módszert,
hogy a nagybefektetők mellett a „kisembereknek” is esélyt ad
részvényvásárlásra. ( szó szerint fillérekért)
Az így folyamatosan növekvő összegekből fejleszti a már meglevő
óriási potenciálját.
Nem kevesebbet adva viszonzásul, mint azt, hogy a kb. 1 – 1,5 éven
belüli tőzsdére kerüléskor a részvények ára 1 USD lesz.
Azoké a részvényeké, amelyekből most 1 $-ért 150 – 400 darabot vehetsz
a választott csomag nagyságától függően.
Mindezt akár apró havi részletekben is megteheted.
A munkádat.. vagyis ennek a projektnek – befektetésnek a reklámozását,
ajánlását azonnali és igen magas jutalékkal honorálja a Sky Way.
A kérdés mostantól csak az, hogy kihasználod -e ezt a sanszot?
Ha okosan döntesz, akkor biztos lehetsz abban,
Neked is több százszoros hasznot eredményez, hogy
társtulajdonosa lettél ennek a hatalmas vállalkozásnak.
Az idő viszont fogy..
A Sky Way azzal, hogy Orosz Föderáció Közlekedési Minisztériuma
elismerte a húrvasút technológiát és felvette a közbeszerzésre
ajánlott technológiák listájára, befejezte a 6. fejlődési szakaszát.
Az új szakasz indulásával emelkednek a részvényárak.
Viszont akik ez időpont előtt megveszik – akár csak az első havi részletet,
azoknak a jelenlegi feltételek maradnak meg a későbbi vásárlások során is.
Nyilván az ember szeretne minél többet kihozni egy lehetőségből,
ha már egyszer értesült róla. 🙂
Itt találsz részletes instrukciókat az ingyenes regisztráláshoz.
Szívesen segítek, ha felhívsz.
skype: tothvivi68
vagy: jototh47
tel. 36 30 23 45 975
vagy: 36 30 981 7388
Hozzászólások
Húrvasút . . még az idén! — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>