Út a jövőbe – virtuális világ..
..A SkyWay nem csak a közlekedés-szállítás területén
előzi meg a korát, hanem már a tervezés-gyártás során
is a ma elérhető legmodernebb technológiát alkalmazza.
Mára az informatikai technológiák jelentősen
megváltoztatták az életünket.
Fél évszázad alatt szó szerint minden megváltozott.
A napi boltba járástól az irodában vagy a
gyárban való munkavégzésig, minden.
Az ilyen változások a termelési folyamatok
gyökeres átalakulásait is megkövetelik.
Manapság az anyagi világ már összekapcsolódik a virtuális világgal.
A projektfejlesztés új módszerei jelennek meg,
újfajta tervezés (tervrajzok*)
és gyártóeszközök válnak szükségessé..
(*Emlékszel.. ?
Még néhány évtizeddel ezelőtt egy tervezkészítés során az
előállítandó dolgokat, többféle nézetben lerajzolta a tervezőmérnök.
Ami alapján a szakemberek aztán elő tudták állítani.)
..A fejlesztés, a látványtervezés, a gyártás és a karbantartás
az informatikai technológiák használatának köszönhetően,
már egyetlen láncolatot képez.
Ez hívják az „ipar 4.0”-ás verziójának. (Indrusty 4.0)
Ez a szakkifejezés 2011-ben egy ipari kiállításon
jelent meg Hannoverben.
A német kormány már akkor felhívta a figyelmet arra,
hogy a termelésben a számítástechnikai erőforrások
egyre nagyobb mértékű felhasználása válik szükségessé.
Az „ipar 4.0” változatának alapelvei már az u.n.
„dolgok internetének” használata,
Az új alapelveken alapuló ipar olyan új lehetőségeket kínál,
amelyek – a tömegtermelés korábbi időszakában – még
egyáltalán nem álltak a rendelkezésünkre.
A rugalmas üzleti modellek és a komplex, pontos igényekre
programozható berendezések használata
kiváló minőségű termékek előállítását képes biztosítani,
amelyek már minden egyes fogyasztó személyre szabott
igényeit kielégítő módon tervezhetők meg és gyárthatók le.
Ez az új ipar hamarosan megváltoztatja (vagy helyesebb,
ha azt mondjuk, hogy már változásban tartja) az életünket.
Éppúgy ahogy a maga idejében ezt a számítógép is megtette..
Tagadhatatlan..
A fejlődést megállítani nem lehet – ez még soha senkinek
nem sikerült, akármennyire is „fájdalmas volt”
egyes ellenérdekeknek”.
Megtörténik,
akár részt veszel benn, akár csak sodródsz az eseményekkel..
Az alábbi videóban a SkyWay technikai megoldásairól, a
rengeteg féle alkalmazási-felhasználási verzióról kapsz
– cenzúrázatlan nyíltsággal – részletes betekintést.
A projekt támogatásáért pedig nem kevesebbet ad a SkyWay,
mint azt, hogy a vállalkozás társtulajdonosai lettek a kezdeti támogatók.
Bizonyára nem kell részleteznem, mit jelent ez 🙂
Egy ekkora volumenű fejlesztés – a világ bármely szegletében
keletkező – profitjából folyamatosan részesülni,
óvatos számítás szerint is milliókat jelent .. évről-évre!
Persze csak annak, aki még most, jó időben használja ki.
Aki, ha okosan dönt, néhány rövid esztendőn belül a
nagyon-nagyon jómódú emberek közé sorolhatja magát!
Nézd csak, mennyi példa van erre a közeli múltból.
Ők éltek a megszerzett kezdeti információkkal!
Ne feledd!
Ahogy az első megrendelések teljesítése bevételt és
nyereséget teremt a Zrt-nek,
a cég kilép a startup fázisból és – mivel a továbbiakban –
nem szorul a kisbefektetők támogatására,
a közösségi finanszírozás programja is lezárul.
Soha többé nem lehet 30 – 40 – 50 szer a névérték alatt
tulajdonrészhez jutni!
Természetesen a gyakorlati teendőkben a tapasztalatainkra számíthatsz.
tel. 36 30 23 45 975
skype: tothvivi68
tothvivi68@gmail.com
Hozzászólások
Út a jövőbe – virtuális világ.. — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>