Soha többé nem nyílik ki ez a kapu ..
..Az a kapu, ami most a megnyugtató, a biztonságos,
az élhető élethez vezet.
A legutóbbi élő Unisky konferencián elhangzottakból
friss hírek kis csokrát készítettem.
..Amit egyébként Te is meghallgathatsz szerda esténként.
Dr. Szibirjakov tanszékvezető, állami tanácsadó, fejlesztési szakértő,
a SkyWay Capital igazgatósági tagja többek között elmondta:
Kiemelt figyelmet fordítunk Magyarországra, Szlovákiára, Csehországra.
Nagyon sok a komoly üzletember.
Június elejére tervezzük a magyarországi élő konferenciát
Budapesten megtartani.
Nem kérdés, hogy ott leszünk 🙂
Nekem, mint társtulajdonosnak örömteli információ,
hogy újabb országgal (méghozzá szintén meglehetősen „pénzes országgal”)
voltak eredményes tárgyalások.
Ahogy Dr. Szibirjakov fogalmazott:
Ha egyszóval jellemezhetném a találkozómat az izraeli közlekedési miniszterrel
és a nagybefektetőikkel, ez az elhangzott kérdés fejezi ki
legjobban a hozzáállásukat: ,,Hol voltatok mind ezidáig!?”
A közlekedési miniszter azt mondta:
„A SkyWay nélkül butaság lenne Izrael jövőjét latolgatni.
A SkyWay innovációja az, amely nemcsak Izraelt,
hanem az egész emberiség civilizációját megváltoztatja.”
Először hallottam egy állami tisztviselő szájából azt,
amit én szoktam mondani.
A SkyWay nélkül ostobaság a jövőt elképzelni.
Izrael egy egyedülálló ország, ahol képesek a köveken
fát növeszteni, ahol minden facsemetéhez egy vízcsatorna vezet.
Egyszerűen lenyűgöző,
ahogy egy sivatagból virágzó kertet varázsolnak.
A tárgyalásaink eredményeként egy sor célprojektet ajánlottak.
Persze a legnagyobb ajánlat a Tel-Aviv és Elad közötti húrpálya, a sivatagon át.
(mielőbb szeretnék elindítani a munkálatokat) ..
De – számunkra teljesen váratlanul – a Baku-Ankara-Róma projektbe
ajánlották fel a részvételüket.
Mivel ezt az ajánlatot a leggazdagabb bankárok és üzletemberek
jelenlétében tették meg, száz százalékban biztosítottak arról,
hogy a projektek finanszírozásával probléma nem lesz.
Sőt, még ők ajánlottak Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában
egy sor megvalósítható beruházást.
( No igen, valamit jól csinálnak,
szinte „kiszagolják” miből lehet nagy pénzt teremteni ) 🙂
Rövidesen találkozunk egy nagyvállalat képviselőjével, amely fát
és vasérceket importál Afrikából.
Miért fordítunk erre különleges figyelmet?
Mert a technológiánk tőkésítése célprojekteken keresztül fog történni.
Az érdeklődés folyamatosan nő, mert a SkyWay lehetőségeit ma
senki sem tudja felülmúlni.
Egy nagyvállalat, amely konténereket, árut és személyeket szállít,
tisztában van azzal, hogy a SkyWay húrtechnológiája a jövő.
Az izraeli barátainkat különösen az nyűgözte le, hogy a
szállítási útvonalaink abszolút szénhidrogén-mentesek lesznek.
Amikor megjegyeztem, hogy még villamos energiát is fognak termelni,
nem hitték el.
A bemutató és tesztparkba látogatásuk alkalmával, a gyakorlatban
Junitszkij úr ezt is meg fogja nekik mutatni.
Néhány hete meglátogatta a SkyWay központját Törökországból Erzurum
és Csoruma városból az ipari-kereskedelmi kamara elnökhelyettese,
a főpolgármester helyettesek, és a közlekedési igazgatóság vezetői.
Azóta nem sok idő telt el,
de ez a látogatás máris konkrét gyümölcsöket hozott!
Erzurum önkormányzat hivatalos lapja az „Erzurum Büyükşehir Belediyesi”
cikket jelentettek meg, amelyben többek között arról is szó van,
hogy Erzurum polgármestere Mehmet Szekmen a nagy nyilvánosság előtt
beszélt a SkyWay technológiáról.
Kijelentette, hogy már 2017-ben pénzügyi kereteket különítenek el
a húrtechnológiával történő építkezésekre.
Jelenleg a világszínvonalú Ejder3200 sícentrum hegyi sí üdülőhelyeinek
(Konakli / Palandöken / Erzurum) teljes felújítása zajlik.
A polgármester helyi vállalkozók előtti felszólalásában
a következőket jelentette be:
„A palandokeni és konaklyi üdülőhelyekre hatalmas összegeket
ruházunk be 2017-ben.
Az embereket, „Égi úttal”, a SkyWay-el, fogjuk a város központjából
a hegyekbe szállítani.
Azt szeretnénk, hogy ezt a magánszektor valósítsa meg.
Ám, ha önök ezt nem tudják megcsinálni, akkor mi magunk valósítjuk meg.”
Váóó!
Egy rövid hír erejéig – visszatérve az indiai, (már elindult)
munkálatokat eredményező tárgyalásokra:
Sarih Mehta az indiai fél képviselője megerősítette, hogy a
sajtó által korábban kiszivárogtatott, a Dalai Láma
Dharamszalában lévő rezidenciájához vezető út projektjének közeljövőben
történő megvalósítása is a SkyWay húrtechnológiájával lesz kivitelezve.
És a jövőre nézve, a résztulajdonunk értékét tekintve egy nagyon
fontos kijelentés Dr. Anatolij Junitszkij feltaláló és főkonstruktőrtől:
A SkyWay-ben soha nem lesz újabb befektetői résztulajdon kibocsátás,
amely leértékelné a korábban már megszerzett részjegyek értékét.
(úgy ahogy ezt pl. Zuckerberg új Facebook részvények kibocsátásával megtette,
egyszerűen felhígítva a saját társai tulajdonrészét.)
Én szeretettel meghívlak cégünk bemutató és tesztparkjába, az EcoFestre.
Utazz el velünk, és lásd Te is a saját szemeddel az eddig elért
elképesztő eredményeket..
Beszélj azokkal a személyekkel, akiknek eddig max. videóit, újságcikkeit,
tv. riportjait láttad – olvastad.
Azért, hogy büszkén emlékezhess, és mondhasd a gyermekeidnek, unokáidnak:
én részt vettem ebben a technikai paradigma váltásban ..
és bizalmat szavaztam a környezetünkért vívott harcuknak.
Ha kérdeznél, itt elérsz..
tothvivi68@gmail.com
tel. 36 30 23 45 975
skype: tothvivi68
Hozzászólások
Soha többé nem nyílik ki ez a kapu .. — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>