Lehet, hogy most úszik el a pénzed?
Van még 1 napod!..
De úgy is fogalmazhatnék: már csak 1 napod van..
Ha március 10.-e este 20 óráig jól döntesz, 25-30 %-al
(az akciót kihasználva 50-55%-al) több értéket kapsz a pénzedért.
Nyolcadikától ennyivel kevesebb résztulajdont vehetsz – ugyanazon összegért..
Igen, résztulajdont a SkyWay vagyonából,
melynek piacra kerülését óriási várakozás és érdeklődés kíséri!
Már egy éve írom-mondom-publikálom, hogy akár sokszoros milliomos is lehetsz..
pusztán azért, mert támogatod a SkyWay programját a bizalmaddal,
és néhány száz, vagy párezer dollárral.
Biztosan azt gondoltad, megőrültem,.. vagy, valami átverésről van szó.
Igaz? 🙂
És most mit gondolsz, amikor a megvalósítás stádiumában van a SkyWay projektje?
..Most, hogy elkezdődtek a beruházások pl. Indiában
és az Egyesült Arab Emirátusokban..
Most, hogy vége annak az időszaknak,
amikor mindössze előszerződésekről beszéltünk.
Bár, a „mindössze” nem a jó kifejezés, hiszen több mint 160 milliárd $-nyi
előszerződése van a SkyWay-nek,
amik mostantól szépen sorban realizálódnak.
Ez azt jelenti kérlek, hogy ezekkel az elindult kivitelezésekkel együtt
elkezdődött a cégcsoportnak a nyereséget termelő bevétele.
Az a bevétele, amiből minden tulajdonostárs részesedni fog ..
osztalék formájában.
Azon már nincs mit rágódni, hogy a SkyWay (húr)technológiailag
megvalósul-e valaha..
– Már hónapokkal ezelőtt elindult az első kabin a tesztparkban ..
– A vártnál is nagyobb ütemben fejlődik a SkyWay.
– Az EcoTechnoParkban a téli idő ellenére megállás nélkül megy az építkezés,
– Folyamatosan érkeznek a pénzemberekből, országos és/vagy céges
vezetőkből álló küldöttségek.
– Párhuzamosan, egyszerre nagyon sok helyen folynak a tárgyalások.
Még egy nap áll rendelkezésedre, hogy – a jelenlegi kondíciókkal,
a jelenlegi bónuszokat kihasználva – „bevásárold magad” az üzletbe,
még a részjegyek újabb drágulása előtt.
Ugye eljátszottál már a gondolattal, hogyan élnél, hova utaznál el,
mit vennél meg, mit engednél meg magadnak, ha rengeteg pénzed lenne..
Fontos, hogy tudd!
Ha résztulajdonosként szeretnéd a javadra fordítani ezt az óriási lehetőséget,
akkor akár 1-2 nap késlekedés is azt jelentheti, hogy – forintosítva –
több százezer, .. sőt, több millió forintról csúszhatsz le!
Remélem, még időben tudtam eljuttatni hozzád az információt.
Ha segíthetünk a gyakorlati lépésekben, minden nap elérhetőek vagyunk:
Skype: tothvivi68
06 30 234 5975
és
Skype: jototh47
Tel: 06 30 981 7388
„Az idő, és a tények minket igazoltak..
A rossz nyelvek elhallgattak..
A világ államainak legmagasabb fórumain folynak tárgyalások.
..A Sky Way -vel olyan jövőt építünk,
amit nem fogunk szégyenkezve átadni az utókornak”
(Dr. Junitszkij Anatolij Eduardovics)
Hozzászólások
Lehet, hogy most úszik el a pénzed? — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>