Bevettük Berlint!
..És messze magasan kiemelkedtünk a legnagyobbak közül.
Két évente tartják Berlinben a legjelentősebb közlekedéstechnikai
társaságok seregszemléjét.
Mindenki ott van, aki számít!
Az Innotrans 2018-on olyan cégek állítottak ki, – többek között,
mint a Stadler, a Siemens, az Alstom, a CRRC, a Skoda, a Hitachi. .
Összesen 60 ország vállalatai mutatták be fejlesztéseiket
és koncepcióikat.
( Egyiptomtól – Magyarországig,
Bahreintől és Malajziától kezdve Szingapúrig
és Németországtól az Egyesült Arab Emírségekig.. )
Két évvel ezelőtt cégünk a SkyWay, még mint „a nagyon távoli
jövőbe mutató érdekesség” kapott meghívást az InnoTrans-tól,
(ami egyébként egy igen komoly megtiszteltetés,
és nemigen volt még rá példa, hogy a méregdrága standot
„csakúgy” felajánlja a rendezőség.)
Az idén pedig már, mint a „múltat lassan, de biztosan leváltó”
napjaink új közlekedési módozata, foglaltuk el méltó helyünket
a legnagyobbak között.
Mint az elmúlt hónapokban mindig, most is rászántunk időt, fáradtságot
és költséget, hogy személyesen győződjünk meg a tényekről,
és hazahozzuk a helyszínen készített saját fotókat, videókat.
És most sem kellett csalatkoznunk.
Cégünk volt a kiállítás „sztárja”
A SkyWay két járművünkkel képviselte magát.
Az 500 km/h sebességre képes UniLot- al.
(amit a németek „rakétának” neveztek el) 🙂
És a U4-430-T3 (három egység összekapcsolásával
közlekedő) UniCar-al.
A SkyWay főkonstruktőre, a vele készített riportok egyikében
így definiálta a UniCar-t:
„Ez egy igásló, amely az EkoTechnoPark próbapályáin nem csak
az első ezer kilométerét tudhatja maga mögött, hanem
augusztus 4.-én az EkoFesztiválon kb. 1000 utast is szállított már.”
A UniLotot pedig – a példa kedvéért – a Bugatti-val hasonlította össze:
„Ez egy különleges és nagyon nem mindennapi jármű,
amelyhez nincs hasonló a világon.
Egy elektro-mobil, a Bugattihoz hasonlíthatjuk, mert még
ahhoz tűnik a leginkább hasonlónak.
A kétszemélyes Bugatti Veyron 3 millió euróért vehető meg.
A mi járművünk a – sorozatgyártásba kerülése után –
még 100 ezer dollárba sem fog kerülni.
A legjobb sportautóhoz képest is 7-szer jobb
aerodinamikai tényezőjű járművet hoztunk létre.
A jó aerodinamika arra irányul, hogy kevesebb energiát,
üzemanyagot, használjunk fel és így pl. a jegy olcsóbb legyen..
Hogy kevesebb energiát használjunk el
és kevésbé pusztítsuk a természeti környezetünket..”
(A „cc”-re kattintva magyar felirattal olvashatod)
Szinte már azt kell mondanom: természetesen
most is volt eredménye annak, hogy „jelen voltunk”..
Ahogy a tudós-főkonstruktőr nyilatkozta:
„Konkrét célok érdekében jöttem,
komoly találkozók vannak betervezve befektetőkkel, megrendelőkkel,
ezért vagyok én is itt minden kiállítási napon…”
És.. bár az információ cégünk részéről még nem nyilvános
itt és most Neked elárulom:
Gyakorlatilag miénk egész Dél Amerika!
Perutól – Brazíliáig,
Paraguaytól – Chiléig és Argentínáig
vannak újabb megrendeléseink (célprojekt szerződéseink)
Ahogy – beszélgetésünk közben – egyik igazgatósági tag
fogalmazott:
90 évre előre van már munkánk-megrendelésünk a Perzsa Öbölben,
és Dél Amerikában.
Igen!
Ilyen az, amikor több évtized kitartó munkája „beérik”.
A vártnál-reméltnél is nagyobb az érdeklődés, és
az igény a húrtechnológiára..
A családdal és a kollégákkal végigjártuk a többi
kiállítási standot is, és bizony szembetűnő volt,
hogy sokan ugyanazt (vagy csak ugyanazt a makettet)
mutatták be, amit 2 éve is láttunk.
A kiállítás legtöbb járműve nem nagyon különbözött a
10 évvel korábbi kinézetüktől.
Persze, kicsit dizájnosabb, és van benn internet,
meg gyorsabban is halad és talán komfortosabb is némileg..
De a vonat az vonat maradt, a metró pedig metró.
Vasúti sín kell hozzá, annak minden költséges és
környezetromboló velejárójával.
Ennél ma már több kell,
és mi többet is tudunk nyújtani.
Mégpedig a jelenleg használt közlekedési-szállítási
módok költségeinek töredékéből!
Ezért a nagyon-nagyon jó fogadtatás..
És még egy jó hír a társtulajdonosoknak:
Mindezen pozitív események azt (is) eredményezik,
hogy a SkyWay – a crowdinvesting program elején kitűzött
15 fejlesztési fázisból – a következő napokban sikeresen
befejezi a 12. fejlesztési fázist.
Ez pedig ismét a részvényeink reálértékének
emelkedését produkálja!
Amennyiben tervezted, hogy – a meglevők mellé, szerzel magadnak
még tulajdonjogot (a sokkal magasabb nyereségrészesedés miatt,)
még a diszkontváltás előtt válaszd ki a számodra szimpatikus csomagot.
Ha még nem vagy a StartUp vállalkozásunk támogató társtulajdonosa,
akkor most .. szó szerint most tedd meg a gyakorlati lépéseket,
ne halogasd tovább!
Ismerni a tényeket, tudni, hogy ebből a rengeteg megrendelésből
évről-évre igen kellemes nyereségrészesedést realizálhatsz..
de – húzva, halogatva azt, hogy bevásárold magad a holdingba –
lecsúszol 25 – 30 % -ról,
nagyon el fogja rontani a jókedvedet.
És az ellenkezője is ugyanígy igaz..
Most kihasználva az esélyt, most betársulni a programba,
és a névérték alatt negyven-ötvenszer olcsóbban hozzájutni
egy ekkora volumenű vállalkozás résztulajdon jogához,
„fütyörészős jókedvre” fog deríteni Téged!
Mert tudod, hogy jó vásárt csináltál!
Örömmel osztjuk meg a tapasztalatainkat:
tel. 36 30 23 45 975
skype: tothvivi68
tothvivi68@gmail.com
Skype: jototh47
Tel: 06 30 981 7388
Beépített érintőkijelző .. (üléspozíciótól az útvonaltervig minden beállítható)
A kerékmotor..
Az – egyik típusú – húrsín egy darabkája
Hozzászólások
Bevettük Berlint! — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>