„Ez csak a támogatókkal együtt jöhetett létre..”
Meghívó az idei SkyWay nyílt napra – keresetlenül őszinte szavakkal..
a tudós-mérnök tolmácsolásában.
„A negyedik találkozásig már csak pár hét maradt hátra.
Barátaink, partnereink a világ minden tájáról
tucatnyi országból gyűlnek itt össze újra.
Ismét találkozunk MarinaGorkában, az egykori harckocsi-gyakorlópálya
területén, ahol ezt a gyönyörűséget felépítettük..
Többek között ötfajta útstruktúrát
és éppen a hatodikat építjük jelenleg.
Valamint számos különböző magasságokban elhelyezkedő,
acélból és vasbetonból készített állomást és a köztes megállókat.
Kerteket, virágokat, gyümölcsösöket ültettünk a gaztenger helyére.
Ez egy 2-3 méteres árkokkal szabdalt földfelszín volt még 4 évvel ezelőtt,
most pedig egy teljesen virágba borult táj vesz körbe minket.
Ezt a szépséget nem egyedül hoztuk létre,
ez csak a támogatókkal – befektetőkkel együtt jöhetett létre.
Az EkoTechnoPark egy innovációs központ.
A technológiai bemutatására, műbizonylati tanúsítására
és a technológiai értékesítésére jött létre.
Egy ilyen innovációs park megléte nélkül nem tudnánk kilépni a piacra.
Mert nem tudsz kilépni a piacra és nem tudsz ott egy kiforratlan,
nem kellően kidolgozott terméket eladni, különösen akkor nem,
ha az az emberek biztonságával is kapcsolatos.
Szállítás és közlekedés..
A közlekedésbe és szállításba úgy általában is elég nehezen
ver gyökeret az innováció.
Ezért ez a prezentációs park, egy – a SkyWay technológia
kifejlesztése céljából létrehozott központ.
A folyamat nem lehet gyors vagy azonnali, ez bizony évekig tart.
Ha valami hasonló terméket veszünk a közlekedési ágazatból,
egy új repülőgépet vagy egy új nagy sebességű vonatot,
akkor azt látjuk, hogy a világ legnagyobb vállalatai is
csak évtizedek alatt végzik el ezeket a fejlesztéseket.
Például a Siemens több mint 50 évet és 6,5 milliárd eurót
költött a Transrapid kifejlesztésére.
Ahhoz, hogy megszülethessen az A 380 Airbus
az 12 évet és több mint 10 milliárd eurót igényelt.
Ugyanakkor mi, igen kevés pénzből – kevesebb, mint 100 millió dollárból
bolygó szinten hoztunk létre egy korszakalkotó és jelentős dolgot
és mindezt igen rövid idő alatt.
Valójában.. két évvel a munka megkezdése után már elkezdtük
a műbizonylati tanúsítások megszerzésének lépéseit.
Mi itt gyakorlatilag a mérnöki teremtés csodáit mutatjuk be.
Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy inspirációs céllal
egyenesen Japánból érkeztek hozzánk látogatók.
A világ útjai és mindenekelőtt az autóközlekedés és teherszállítás
valószínűleg az ember legszörnyűbb találmányai.
Ugyanis ma, mintegy másfél millió ember hal meg évente a világ útjain,
és több mint 10 millió ember válik közúti balesetek következtében
maradandóan mozgássérültté.
Csak az autópályák, körülbelül öt Nagy-Britannia méretével egyenlő
földterületet fednek le a Föld felszínéből.
Ez a föld az utak alatt halott, nem lélegzik, és nem termel oxigént,
amire viszont a légzésünkhöz van szükségünk.
Ezért az ember legveszélyesebb és a környezetre legártalmasabb
technológiai találmánya – a szállítás és közlekedés.
Az új húrközlekedési rendszereink környezetvédelmi jellemzői
kulcsfontossággal bírnak.
Mi azt mutatjuk be, hogy a SkyWay szállításunk minden meglévő
és perspektivikus közlekedés közül a leginkább környezetbarát
és legbiztonságosabb szállítás módozat. (amellett, hogy a legolcsóbb is)
Ezért nagyon komoly figyelmet fordítunk az agro és a biotechnológiára,
és azt mutatjuk meg, hogy az útjaink természet barátak
és nem zavarják a környezet élővilágát.
Látjuk, hogy a pályák alatt kertek, virágok nőnek,
fű zöldell és emberek és állatok sétálnak.
A negyedik nyílt nap valóban különleges lesz.
Újdonságokkal rendelkezünk, amelyeket be is mutatunk.
Pl. egy új jármű..
Meg is mutatjuk ezt a járművet.. már gyártásban van,
és az EkoFesztiválra itt fog állni.
Számos járművet még tovább korszerűsítettünk (unibus, unicar)
és az új kialakítású járműveket is be fogjuk mutatni.
Már egy automatizált irányítási rendszeren is dolgozunk.
Minden járművünk intelligens irányítási rendszerrel szerelt.
Műszaki látásuk, saját távadóik és érzékelőrendszerük van,
valamint más járművekkel is képesek összehangoltan egy konvojban haladni.
Megmutatjuk az elektronikus vezérléssel megvalósuló,
konvojban történő haladásukat,
amikor is kijön a pályára az egyik jármű és utána sorban a többiek.
Az is lehet, hogy a vészhelyzetek modellezését is be fogjuk mutatni.
Tehát építünk, bemutatunk és műbizonylatokat szerzünk,
nem azért, hogy a kíváncsiságunkat elégítsük ki,
hanem azért mert ennek során a legnagyobb üzletet hoztuk létre.
5 évvel ezelőtt, amikor a jelenlegi közösségi finanszírozási formával
kezdtünk el működni, azt mondtam,
hogy a civilizációnk történetének legnagyobb üzletét építjük fel.
Ezért ennek a technológiának az üzleti összetevőit is be kell mutatnunk.
Azt, hogy milyen projekteket tervezünk megvalósítani,
milyen szakaszban vagyunk éppen velük
és hogyan tervezzük finanszírozni ezeket a fejlesztéseinket.
Természetesen ebben a fejlesztési irányban
az Egyesült Arab Emírségek játssza az úttörő szerepet.
Ezért fel fogjuk a fátylat lebbenteni néhány titokról,
de hogy melyekről azt ma még nem mondhatom meg.
Erről majd a nyílt napon, a partnereink előtt fogunk beszélni.
Az eddigi évekre visszanézve, amit ilyen alkalmakkor
megmutatunk a több ezer ideutazó társtulajdonosnak,
az minden várakozást felül szokott múlni.
Biztos vagyok abban, hogy ez ezúttal is így lesz.
Minden partnerünket, minden befektetőnket meghívjuk,
hogy idén augusztus 17-én látogasson el az EkoFesztiválra,
és tekintse meg azt a szépséget, amit együtt teremtettünk itt meg.
Az Önök befektetései nélkül ebből semmi nem valósult volna meg.
Jöjjön el, érintse meg azt, amit mi itt együtt – az emberek iránti
szeretetből valósítottunk meg .. az egész emberiség javára.
Ez a világ legbiztonságosabb közlekedése, a leginkább környezetbarát,
a leghatékonyabb, a legkevesebb pénzből fenntartható,
és ez az a szállítás, aminek az egész világon el kell terjednie.
E-kísérleti pályaszakaszok nélkül, azaz az EkoTechnoPark nélkül,
soha nem tudnánk belépni arra a világpiacra,
amelyen igen erős a konkurenciaharc.
Ezért ez a mi gyermekünk, ez a mi közös gyermekünk,
jöjjön el, hogy megérinthesse őt..
Szeretettel vegyék birtokba.
Nagyon várjuk mindannyiukat, hisz én is nagyon szeretem Önöket.„
A videón, a cc-re kattintva lehet nyelvet választani:
Ha jól megfigyeled, (és nemcsak ebben a riportban) a főkonstruktőr bennünket
támogató-társtulajdonosokat folyamatosan „a partnereinknek” nevez,
és arról beszél, hogy „velünk valósította meg...”
hogy „tulajdonostársai vagyunk a monumentális vállalkozásában..”
Tudod milyen érzéseket kelt ez?
Úgy hívják: biztonság, gondtalanság, magabiztos nyugalom..
A legelejétől részt venni valami korszakalkotóban,
behozhatatlan előny!
Igaz, hogy elszalasztani is csak egyszer tudod..
ám akkor sajnos véglegesen!
Kérdéseid (mint 3 évvel ezelőtt nekünk) bizonyára Neked is
vannak.
Biztosítalak, minden kérdésre van válasz.
Írj, vagy hívj fel!
Tel. és WhatsApp: 36 30 23 45 975
skype: tothvivi68
tothvivi68@gmail.com
Skype: jototh47
Tel: 36 30 981 7388
Egy vállalkozás profitja-nyeresége élethosszig a tulajdonosoké..
Mondhatnád: „ez evidens, ki másé lenne?”
Csakhogy ez a tulajdonos most Te lehetsz..
Olyan arányban, amekkora arányban ma bevásárolod magad a holdingba!
Hozzászólások
„Ez csak a támogatókkal együtt jöhetett létre..” — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>