A fejlesztések egy pillanatra sem állnak le..
Úgy is fogalmazhatnék:
egyik ámulatból a másikba esünk..
Időnként pedig okunk van meghatódni és mélyen elgondolkodni..
Junitszkij mérnök egyik legújabb fejlesztése a mozgáskorlátozottaknak készült.
(a cc-re kattintva magyar felirattal olvashatod)
„A jármű műszaki koncepciójának kidolgozása során a
fő feladat a fogyatékkal élők egyéni mobilitásának
maximális szintű biztosítsa volt.
Az autó hossza lehetővé teszi, hogy a járdára merőlegesen
is képes legyen megállni.
A vezetőnek vagy az utasnak nem szükséges elhagynia a
kerekesszéket, amely így egyben az autó
vezetőüléseként is szolgál.
A Unimobil prototípusának gyártása a kísérleti üzemben
már befejeződött.
A jármű a nyilvánosság számára az „InvaExpo”
szakkiállításon kerül bemutatásra.„
A teherszállítás területe:
Napjainkban teljesen természetes, mondhatni megszokott dolog,
hogy a munkahelyünk, az iskolánk, vagy épp a családunk
több száz, nem ritkán több ezer km-re van.
Biztosan Te is nap, mint nap tapasztalod, milyen áldatlan
állapotok uralkodnak úgy az autópályákon, mint a belvárosok dugóiban,
de említhetném a koszos, zsúfolt metrókat vagy a – szintén nem
„utasbarát” vonatközlekedést is.
Ám nem „csak” az utazás, nem csak az emberek megnövekedett
helyváltoztatási igénye jelent egyre nagyobb kihívást.
A teherszállítást, a „mindent viszünk mindenhonnét – mindenhova”
legalább annyira meg kell reformálni.
A Unicont pl. egy speciális SkyWay tehermodul,
amely tengeri konténerek szállítására szolgál.
„A SkyWay teherszállítási komplexumokat a megépítéskori kis
anyagfelhasználási igény, az alacsony szállítási költségek,
valamint a környezet, a táj eredendő természeti
adottságainak megőrzése jellemzi.
A SkyWay teherkomplexumai mindenféle áru szállítására
felhasználhatók, a vasérctől és olajtól kezdve a kommunális
hulladékig és a veszélyes kémiai anyagokig bezáróan.
A magas minőségű anyagoknak köszönhetően a teherkomplexum
infrastruktúráját gyakorlatilag bármilyen földfelszíni adottság
esetén meg lehet építeni
és a legkülönfélébb klimatikus körülmények esetén is
egész évben lehet üzemeltetni.
A teherkomplexum gördülőállománya energiatakarékos meghajtó
berendezésekkel van felszerelve, amelyek lehetővé teszik a
szállítás során a szállítási költségek csökkentését és
energiaforrásként a megújuló energiák felhasználását.
A konténerek Unicontba történő be- és kirakodása, mind a
speciális SkyWay terminálokban, mind a szokásos módon,
kalapácsdaruval vagy folyami kikötői rakodó segítségével
végezhető el.
(vagyis nem igényli a már meglevő objektumok bontást,
teljes átalakítását, mert beépíthető? )
A SkyWay UniTruck teherszállító-járműve pedig
szóródó, folyékony és veszélyes, romlandó valamint
darabos áruk szállítására alkalmas.”
Ez utóbbinak működését élőben is láttuk az
augusztus 4.-i nyílt napon.
Hogy miért hangoztatjuk oly’ gyakran:
A SkyWay technológiájával bárhol, bármilyen területi
adottságok között lehet húrpályát építeni.
Út vezethet oda is, ahova eddig megoldhatatlan (vagy
értelmetlenül drága, és nagy károkat okozó) lett volna.
Szintén az egyik új fejlesztés, a több, mint 1 tonna
teherbírású drón:
„Sok olyan feladat van a világon, amelyet az ember
személyes részvétele nélkül kell megoldani.
Pontosan ezért alkalmazzák a pilóta nélküli repülő szerkezeteket is.
Olyan döntés született, hogy egy pilóta nélküli légi jármű
kerül kifejlesztésre, amely akár másfél tonnányi rakományt is képes
felemelni és azzal télen, nyáron éjjel, nappal, mindenféle
időjárási viszonyok között képes repülni.
A konstrukciójának köszönhetően teherszállítás céljából
lehet rá rakodóplatformot vagy függesztőhorgot is szerelni.
Lehetnek olyan helyek, ahol az építkezés problémákba ütközik..
Például erdők és egyéb objektumok, ahol az építőipari szállítás
jelenléte nem kívánatos.
(nem írtunk erdőt, hogy utat építsünk)
Ilyenkor ez a pilóta nélküli helikopter szállítóeszközként
képes működni… „
Erről is készítettünk felvételeket:
Cégünk – még pár hónapig – StartUp fázisban működik..
Még tart a crowdinvesting program,
melynek keretében támogató társtulajdonossá válhatsz.
Tulajdonrész birtokosaként pedig vállalkozásunk (illetve
vállalkozásod) profitjából rendszeres osztalék illet meg.
Gondolkodj el ezen!
Egy új és innovatív ..
ám rövidesen a mindennapokban használt és elterjedt
technológia által termelt nyereségből részesedsz életed végéig.
Nem aprópénzről van szó..
A ma megszavazott bizalmadért cserébe milliókra számíthatsz.. !
Ezt hagyd a gyermekeidre, és ne az anyagi gondokat!
Minden kérdésedre van válasz.
A tapasztalatainkat örömmel osztjuk meg Veled!
Írj, hívj,
és információt kapsz!
tel. 36 30 23 45 975
skype: tothvivi68
tothvivi68@gmail.com
Skype: jototh47
Tel: 06 30 981 7388
Hozzászólások
A fejlesztések egy pillanatra sem állnak le.. — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>